Kinek a papné
(Denzel Washington, Whitney Houston)
(1996)
Ezt a tipikusan karácsonyi romantikus vígjátékot nem akármilyen nevek jegyzik.
A rendező Penny Marshall (Ébredések, Segítség, felnőttem! ) volt, az angyalt Denzel Washington,
a csinos papnét pedig Whitney Houston alakítja.
A MAGÁNGYŰJTEMÉNYEMBŐL SZÁRMAZÓ EREDETI, NEM MÁSOLT, TELJESEN ÚJSZERŰ, NAGYON
SZÉP ÁLLAPOTÚ DVD!!
A DVD ELSŐ MAGYAR INTERCOM KIADÁS, MELY MAGYAR SZINKRONNAL ÉS MAGYAR FELIRATTAL
IS RENDELKEZIK!
JOGLEJÁRT DVD, KERESKEDELMI FORGALOMBAN MÁR RÉG BESZEREZHETETLEN!!
MINDEN FOTÓ ÁLTALAM KÉSZÍTETT A KÍNÁLT EREDETI DVD-IMRŐL, NEM LETÖLTÖTT KÉPEK!
Henry Biggs atyának van miért imádkoznia. A templom, amelyben a nyáját terelgeti az erkölcsös élet felé, meglehetősen romos állapotban van - bármikor felrobbanhat a bojler, és szó szerint csak a szentlélek tartja össze a repedésekkel behálózott romos falakat. Az egyházközösséggel sincs minden rendben. A környékbeli bandák rendszeresen zaklatják a híveket, próbálják bomlasztani hitüket. Ráadásul gyönyörű feleségével - a templom kórusvezetőjével - sem értik meg egymást az utóbbi időben.
Annak ellenére, hogy mélyen hívő ember, soha nem gondolta volna, hogy „ főnöke“ valódi segítséget küld számára. Imája meghallgattatott - egy angyal érkezik városukba, és sármos férfi képében megpróbálja helyre tenni a dolgokat. Eleinte azonban csak felfordulást okoz a jelenléte, ugyanis a szépséges papnénak is nagyon tetszik Isten hírnöke...
BUDAPESTEN A TERMÉK SZEMÉLYESEN ÁTVEHETŐ AZ ÁLTALAM MEGADOTT HELYEKEN ÉS
IDŐBEN, EGYÉB ESETBEN AJÁNLOTT KÜLDEMÉNYKÉNT POSTÁZOK, MELYNEK DÍJA A VEVŐT
TERHELI!
UTÁNVÉTELES SZÁLLÍTÁSRA NINCS LEHETŐSÉG!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 10:47 .
2021. február 28., vasárnap
Szemetes láda Dem Cristalway Billentett (1,5 L) (12,5 x 19 cm) - Jelenlegi ára: 2 279 Ft
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Szemetes láda Dem Cristalway Billentett (1, 5 L) (12, 5 x 19 cm)terméket a legjobb áron!
Anyag: MűanyagTípus: BillentettFontos információk: Válogatott minták véletlenszerűen a készlet szerintKapacitás: 1, 5 LMéretei kb.: 12, 5 x 19 cm
Jelenlegi ára: 2 279 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 09:53 .

Ébredések (1990) DVD ÚJ! fsz: Robin Williams, Robert de Niro - magyar felirattal - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Ébredések (1990) DVD
főszerepben: Robin Williams, Robert de Niro
Állapot: fóliás, bontatlan
Külföldi kiadás, magyar FELIRATOT tartalmaz.
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkebn
További részletek a fotókon találhatók
Premierfilmek a legjobb áron!
A visszahúzódó, inkább kutatóorvosnak, mint gyakorló pszichiáternek való Dr. Malcolm Sayer a Baibridge-i Kórház ideggyógyászatára kerül. Az osztályon szinte teljesen öntudatlan, gyermekkoruk óta tetszhalott állapotban lévő betegeket kezelnek. Bár nem tudnak beszélni és érzelmeiket, gondolataikat más módon adják környezetük tudtára, Sayer meg van győződve róla, hogy ezek az emberek "odabenn mégis élnek". A lelkes orvos egy olyan új gyógyszert fedez fel, amellyel a betegeket vissza lehet hozni őket az életbe. Csodálatos ébredésnek lehetünk tanúi.
KÉREM, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettem az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető.
2-5 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A legtöbb termékem ÚJ, gyári állapotú.
Ami használt, arról pontos állapotleírást adok.
Szállítás: személyes átvétel vagy ajánlott levélként előre utalás után
Postázás: csak ajánlott levélként vállalok feladást, az aktuális postai díjszabás szerint + bélelt boríték ára. Minden ajánlott levelet LNK ( levélládába nem kézbesíthető ) opcióval adok fel, mivel a Magyar Posta már csak így vállal garanciát az ajánlott levelekért. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérem, vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalok.
Ha a termék átvétele/postázása időhöz van kötve, kérem, ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velem, vásárlás után előre egyeztetés nélkül ezt nem tudom garantálni.
Igyekszem minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvétel: a Westend mellett közvetlenül, előre egyeztetett időpontban.
Az időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudok garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben nem tudok reklamációt elfogadni, kérem, ezt vegye figyelembe. Ezért kérem, vásárlás után minden esetben egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélek. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalok garanciát. Kérem, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden az aukcióimon eladó kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönöm, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problámamentes kiszolgálás érdekében.
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 09:02 .

Benq 32" EW3280U IPS LED - Jelenlegi ára: 261 515 Ft
32", 16: 9, 3840x2160, 4K, LED, IPS, 5ms, 1000: 1, 350cd/m2, DP, 2xHDMI, 1xUSB-C, Hangszóró, Black
Jelenlegi ára: 261 515 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 07:47 .
Jelenlegi ára: 261 515 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 07:47 .
Külső IP-Kamera D-Link Mini Bullet GVVCIP0155 HD 1080p PoE Zoom 10x Fehér - Jelenlegi ára: 109 684 Ft
EAN:
0790069428234
Gyártó:
D-Link
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Külső IP-Kamera D-Link Mini Bullet GVVCIP0155 HD 1080p PoE Zoom 10x Fehér-et verhetetlen áron.
The D-Link DCS-4703E Vigilance Full HD Outdoor PoE Mini Bullet Camera is a high-definition professional surveillance and security solution suitable for small, medium, and large enterprises. The camera uses a high-sensitivity 3 megapixel progressive scan CMOS sensor to deliver truly
superior quality video under a wide range of lighting conditions. The all-in-one rugged design
makes this camera ideal for reliable deployment in surveillance applications without the need
for additional accessories.
Enhanced LowLight+ Video
Incorporating a highly sensitive CMOS sensor, the DCS-4701E provides outstanding performance in low-light conditions, rendering more vibrant color details regardless of the amount of light available. The noise reduction feature has also been upgraded and enhanced as well to provide a level of detail in the image quality that is unmatched by other offerings in the market.
Continuous Monitoring
The built-in IR LED illuminators automatically turn on depending on lighting conditions, allowing the camera to capture video even in low-light or no-light conditions. Combined with the IR-Cut filter, the DCS-4701E can also provide sharp grayscale video in low-light conditions. Embedded with a powerful SoC (System-on-Chip), the camera provides real-time video compression in H. 264 and MJPEG formats. These elements combine to make the DCS-4701E an ideal solution for 24-hour surveillance.
Convenient Connectivity
The DCS-4701E has a built-in 802. 3af compliant PoE module that eases installation by providing power and networking connectivity with a single cable, reducing the need to drill holes or lay
additional cabling.
Robust Management Software
The Vigilance HD Outdoor PoE Mini Bullet Camera includes D-ViewCam, a complete surveillance software package that enables you to view, manage, and record from up to 32 cameras on a single computer from a central location. Recordings and e-mail alerts can be triggered through motion detection, keeping administrators informed of any unusual activity.
Típus: IP security cameraTámogatott elhelyezés: OutdoorWide Dynamic Range (WDR): IgenInfrared (IR) cut-off filter: IgenKülső megjelenés: BulletTermék színe: fehérFelszerelés típusa: Ceiling/wallInternational Protection (IP) code: IP66Vízálló: IgenMaximális felbontás: 2048 x 1536 pixelekVideótömörítési formátumok: H. 264, M-JPEGSupported graphics resolutions: 900 x 720, 800 x 592, 800 x 448, 320 x 176, 480 x 272, 640 x 360, 640 x 480 (VGA), 1280 x 720 (HD 720), 1280 x 960, 1440 x 1080, 2048 x 1536 (QXGA)Képalkotási sebesség: 30 fpsMegapixel: 3 MPImage quality adjustment: Brightness, Contrast, Saturation, SharpnessTime stamp overlay: IgenText caption overlay: IgenVízszintes látószög: 70°Függőleges látószög: 40°Viewing angle, diagonal: 80°Szenzor típusa: CMOSOptikai érzékelő mérete: 25, 4 / 3 mm (1 / 3)Nagyítási (zoom) funkció: IgenDigitális nagyítás (zoom): 10xMaximális nyitás: 1, 8Rögzített fókuszhossz: 3, 6 mmVideo motion detection: IgenIP address filtering: IgenJelszavas védelem: Supervisor, UserAlert notification type: E-mail, Snapshot alert messagePrivacy protection: IgenÉjjellátó: IgenNight vision distance: 20LED-típus: IREthernet/LAN csatlakozás: IgenWi-Fi: NemEthernet interface type: Fast EthernetKábelezési technológia: 10/100Base-T(X)Hálózati szabvány: IEEE 802. 3afTámogatott hálózati protokollok: IPv6, IPv4, ARP, TCP/IP, UDP, ICMP, DHCP, NTP (D-Link), DNS, DDNS (D-Link), SMTP, FTP, HTTP / HTTPS, Samba, PPPoE, UPnP, RTP / RTSP/ RTCP, CoS, ONVIFSzolgáltatási minőség (QoS) támogatás: IgenKapcsolódási technológia: vezetékesCsatlakozók: RJ-45Súly: 445 gEthernet-áramellátás (PoE) támogatása: IgenÁramfogyasztás: 6, 4 WDC kimenet, amper: 1, 5 ADC kimenet, volt: 12Webalapú kezelés: IgenRemotely operated: IgenTanúsítványok: CE, CE LVD, FCC, C-TickÜzemi hőmérséklettartomány (T-T): -30 - 50 °CTárolási hőmérséklettartomány (T-T): -20 - 70 °CRelatív üzemi páratartalom-tartomány: 20 - 80%Tárolási relatív páratartalmi tartomány: 5 - 95%Windows operating systems supported: Windows 2000, Windows 2000 Professional, Windows 7 Enterprise, Windows 7 Enterprise x64, Windows 7 Home Basic, Windows 7 Home Basic x64, Windows 7 Home Premium, Windows 7 Home Premium x64, Windows 7 Professional, Windows 7 Professional x64, Windows 7 Starter, Windows 7 Starter x64, Windows 7 Ultimate, Windows 7 Ultimate x64, Windows Vista Business, Windows Vista Business x64, Windows Vista Enterprise, Windows Vista Enterprise x64, Windows Vista Home Basic, Windows Vista Home Basic x64, Windows Vista Home Premium, Windows Vista Home Premium x64, Windows Vista Ultimate, Windows Vista Ultimate x64, Windows XP Home, Windows XP Home x64, Windows XP Professional, Windows XP Professional x64Mobile operating systems supported: Android, iOS"
Jelenlegi ára: 109 684 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 06:32 .
Gőzölős takarítógép Karcher SC1 3 BAR 1200W Sárga/fekete MOST 41029 HELYETT 37120 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 37 120 Ft
EAN:
4054278027302
Gyártó:
Karcher
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Gőzölős takarítógép Karcher SC1 3 BAR 1200W Sárga/fekete és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Méretei kb.: 32, 1 x 12, 7 x 18, 6 cmTeljesítmény: 1200 WKapacitás: 0, 2 L????? ?: NemKiegészítő Készlet: igen3 BAR
Jelenlegi ára: 37 120 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 03:47 .
VW TRANSPORTER T5 2009.10-től /7E,7F,7J,7H/ Hátsó lökhárító tartó bal - Jelenlegi ára: 4 512 Ft
VW TRANSPORTER T5 2009. 10-től /7E, 7F, 7J, 7H/ Hátsó lökhárító tartó bal Utángyártott alkatrész P956896-7
Jelenlegi ára: 4 512 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 04:02 .
Jelenlegi ára: 4 512 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 04:02 .
Polár kutyaruha 32 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Polár kutyaruha.
Nyak kerület: 36 cm
Mellkas kerület: 47 cm
Hát hossza: 32 cm + kapucni
A kínálatomban található kutyaruhák saját készítésűek, készleten vannak, utalás után 1-3 napon belül postára adom. Személyes átvételt sajnos nem tudok biztosítani.
Jelenleg egyedi méretet nem készítek, a kész darabok méretre igazítását nem vállalom.
A ruháknál nyak és mellkas kerületet, háthosszt adtam meg (ha egyéb centiket szeretnél tudni, rendelés előtt éreklődj, szívesen segítek).
A termék megnevezésében a szám a háthosszt jelenti, hogy könnyebb legyen keresgélni.
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 02:47 .
Franklin Collins DMQ-221 angol szótár - szinonima szótár - Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Új, doboza bontott.
Ez a szótár angol nyelvű értelmező - szinonima szótár.
Csak angol nyelvű, nem rendelkezik fordító funkcióval. Szavak jelentését, szinonímáit írja le angolul.
118000 szót - definíciót tartalmaz.
Kiejtés funkció - Fejleszd a szókincsedet és tökéletesítsd kiejtésedet, hallgasd meg a készülék segítségével, hogy helyes.
Átfogó, mindenre kiterjedő kézi szótár, tökéletes segítség a tanuláshoz!
6 extra szójáték - anagramma, hangman, szólánc, Word Blaster, Word Deduction és Spelling Bee, 4 különboző nehézségi fokozattal
Extra funkciók:
- számológép
- mértékegység átváltó, valuta átváltó
- óra, világóra 45 országgal
1db CR2032 elemmel működik
Jelenlegi ára: 4 550 Ft
Az aukció vége: 2021-03-01 01:32 .
Schmidt Egon - Kígyókról, békákról (V30) - Jelenlegi ára: 400 Ft
A kép(ek)en látható állapotban van.
Az aukciókat összevárom, a postaköltség miatt érdemes böngészgetni a termékeim között:
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=szgone
A tranzakció lebonyolítása átutalással oldható meg, vagy piroscsekkes megoldással.
Utánvéttel nem postázom.
Ha valami nem világos, akkor kérem kérdezzen nyugodtan, így elkerülhetjük a félreértéseket.
Kérem figyelmesen olvassa el a termék leírását, ha az ott megadott lehetőségek, elképzelések nem felelnek meg, akkor kérem ne licitáljon.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 23:44 .
Stratégiai játékok - Jelenlegi ára: 250 Ft
Eladó a képen látható lemez!
FoxPost, posta, összevárás megoldható.
Ha kérdésed van, tedd fel bátran!
Kapcsolattartás kizárólag emailben!
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 22:56 .
FoxPost, posta, összevárás megoldható.
Ha kérdésed van, tedd fel bátran!
Kapcsolattartás kizárólag emailben!
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 22:56 .
Hungarocell kúp, polisztirol kúp több méretben - 6 cm - Jelenlegi ára: 89 Ft
Polisztirol kúp 6 cm , termékaim közt több méretben találsz hungarocell kúpot.
15000. - feletti bármilyen termék vásárlása esetén ingyenes FOXPOST postaköltség!!!! SŐT, HA min. 10db. VAGY A FÖLÖTTI BUGYIT VÁSÁROLSZ, AKKOR IS INGYENES A POSTAKÖLTSÉG !!!!! !
SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE AZ OKTOGON KÖRNYÉKÉN VAN LEHETŐSÉG (07. 01-08. 31. -e között nincs személyes átvétel)
AZON KÍVÜL TÖBB FAJTA MELLTARTÓKAT , BUGYIKAT, RETRO és egyébb EZT+AZT IS TALÁLSZ TERMÉKEIM KÖZT, NÉZZ SZÉT "KICSINY KIS BOLTOMBAN" !!!!! !
Jelenlegi ára: 89 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 21:44 .
SCOTT Voltage JR 16"-os gyerek kerékpár - Jelenlegi ára: 22 990 Ft
SCOTT Voltage JR 16"-os gyerek kerékpár
Aluvázas, elöl fék, hátul kontra
Használati nyomokkal, láncvédő nélkül! Lásd a fotókon!
Eredeti ára: 76. 490, - Ft
Személyes átvétel a X. kerületben, a levélben megadott címen, a Liget tér közelében.
Jelenlegi ára: 22 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 20:21 .

2 db bukósisak eladó! HASZNÁLT ! NŐI - FÉRFI ! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Képen látható sisakok, képen látható állpotban !
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 19:08 .
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 19:08 .
Mancs őrjárat ágynemű - Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Személyes átvétel: - Csepelen a hév végállomástól 5 percre.
A számlát a csomaggal együtt kapja meg!
Mancs őrjárat gyerek ágynemű huzat Ezzel a meseszép ágyneművel takarózva álmaidban is veled lesznek Mancs őrjárat hősies kutyái Pamut anyagának köszönhetően jó érzés az alvás benne A garnitúra egy 140× 200cm-es takaróból és egy 70× 90 cm-es párnából áll.
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 17:53 .

US NAVY woodland felvarró - Jelenlegi ára: 200 Ft
Az amerikai haditengerészet felvarrója Woodland gyakorlóra.
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 16:44 .
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 16:44 .
Eladó lányka szabadidő felső (128 cm) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képeken látható 128 cm méretű, rózsaszín, minta nélküli, hibátlan újszerű állapotú PUMA gyerek szabadidő-/melegítő felső.
Személyesen átvehető Újpesten vagy Foxpost "S" csomag.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 15:21 .
Személyesen átvehető Újpesten vagy Foxpost "S" csomag.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 15:21 .
Peg-Pérego Carello Book Plus babakocsi 2in1 - Jelenlegi ára: 90 000 Ft
Megjegyzés:
- Könnyű, praktikus babakocsi, amely tartalmazza a vázon kívül az ülőrészt, a hordozót, az esővédő fóliát, az alsó szövetkosarat és a táskát. A babakocsi a mózeskosarat nem tartalmazza!
- A babakocsi megkímélt állapotú, különösebb sérülés nem található rajta. Említésre méltó a használatból eredő kopás az alsó szövetkosáron, valamint anyaghibából eredő apró hasadások az ülőrész hátsó részén látható bovdeneken. Utóbbiak alig láthatók és különösebb jelentősége nincs, problémát nem okoz. (Fotók)
- A babakocsi és kiegészítői saját dobozaikban kerülnek értékesítésre.
- Első tulajtól.
- Ha valaki komolyan érdeklődik, de kételyei vannak, úgy leütheti a terméket és természetesen vásárlási kötelezettség nélkül előzetesen megtekintheti.
Tulajdonságok:
- Az ülőrész újszülöttkortól használható
- Újszülöttkortól használható hordozóval
- Hordozó csatlakoztatható (Így a babakocsi Travel Systemként használható)
- Háttámlája könnyen dönthető, fokozatok száma: 4
- Háttámlája mélyre dönthető
- A tolókar fogantyújának magassága állítható
- Kerekek száma: 4
- Első kerekei bolygósíthatók
- A babakocsi rossz terepviszonyok között is használható
- Ernyő alakúra csukható össze
- Összecsukva nagyon kis helyen elfér
- Váz mérete összecsukva - HxSzxM (cm): 59x85x35
- Váz mérete (kb. cm): 93x59x106
- Váz súlya (kg): 7, 5
- A váz anyaga: alumínium
- Kupolás teteje óvja a kedvezőtlen időjárástól a gyermeket
- Felszereltsége: alsó kosár, állítható lábtartó, karfa, pohártartó/cumisüvegtartó
- Belső biztonsági öve: 5 pontos
- A huzat levehető
- A huzat anyaga: poliészter
- A huzat tisztítása: kézi mosással
- A hordozó rögzítése: a gépjármű első vagy hátsó ülésére (bekapcsolt légzsák esetén az első ülésnél nem használható), Isofix-es rögzítőtalppal, vagy az autó 3 pontos biztonsági övével
- A hordozó belső biztonsági öve3 pontos
- A hordozó súlya (kg): 5
- A hordozó egyéb tulajdonságai: a kar több pozícióba állítható, a kar véd a visszacsapódás ellen, energiaelnyelő betétet tartalmaz, huzata anyaga poliészter, huzata kézzel tisztítható, lekerekített aljú (hintáztatható)
Jelenlegi ára: 90 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 14:02 .

GREEN HILLS márkájú, bordó színű, 46-48-as, női blúz - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó a képeken látható, GREEN HILLS márkájú, bordó színű, 46-48-as, női blúz.
Hossz: 70 cm
Mellbőség: 120 cm
Derékbőség: 124 cm
Vállszélesség: 48 cm
Ujjhossz: 63 cm
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 12:53 .
Hossz: 70 cm
Mellbőség: 120 cm
Derékbőség: 124 cm
Vállszélesség: 48 cm
Ujjhossz: 63 cm
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 12:53 .
Western bokacsizma 44-es (Ingyenes szállítás) - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Western bokacsizma eladó. 44-es méretben. 29 cm belső talphossz. Használt, a képeken látható állapotban. A postaköltséget én állom.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 11:44 .
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 11:44 .
2021. február 27., szombat
Komód Antiq 5 Fiók (107 X 48 x 35 cm) MOST 130699 HELYETT 95003 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 95 003 Ft
Ha szeretnél egyediséget varázsolni otthonodba, akkor a Komód Antiq 5 Fiók (107 X 48 x 35 cm) segít neked ebben.
Szín: BarnaAnyag: fenyőfaMDFTulajdonságok: 5 fiókMéretei kb.: 107 x 48 x 35 cm
Jelenlegi ára: 95 003 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 02:44 .
Szín: BarnaAnyag: fenyőfaMDFTulajdonságok: 5 fiókMéretei kb.: 107 x 48 x 35 cm
Jelenlegi ára: 95 003 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 02:44 .
3db-os jármű csomag- itt vannak kisebb hibák - Jelenlegi ára: 500 Ft
Üdvözöllek az Aukciómon!
Másol is hirdetem, megléte felől licitálás előtt mindenképpen érdeklődj!!
Ha minősségi, divatos, hibátlan, újszerű vagy új és nem utolsó sorban olcsón beszerezhető világmárkás darabokban szeretnél pompázni, vagy a családod bármelyik tagja akkor ne habozz és vásárolj Tőlem: ))
Naponta folyamatos feltőltés, érdemes gyakran visszanézni!
Garancia minden termékre!!!!
Ha nem tetszik mégsem a termék , visszautalom a termék árát, Neked csak a vissza postát kell fizetned.
Gyűjtögetni 10 nap áll a rendelkezésedre.
AKCIÓ!!!!
3 termék fix áron való megvásárlása esetén állom a postaköltség felét.
5 termék vagy a feletti fix áron való megvásárlása esetén engem terhel a postaköltség.
Pontosabb méretei felől érdeklődj: ))
Nézz vissza folyamatosan!!!!
Fizetésre 5 munkanap áll a kedves nyertes rendelkezésére, ha ez idő alatt nem érkezik meg a számlámra az utalandó összeg a terméket, minden előzetes értesités nélkül újrainditom, az értékelés pedig negatív.
Postázni egy héten három alkalommal ( hétfő, kedd, szerdai) napokon tudok.
Pontos postaköltséget csomagolás után mondok.
Licitet semmilyen indokkal nem törkők!
Köszönöm, hogy végigolvastad.
Nézz szét a többi aukcióm között is hátha elnyeri még valami a tetszésed, és postaköltséget spórolhatsz vele!!
Szép napot Nektek: ))
Számlaszámom:
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 08:44 .
Hős Cole EREDETI LEGO minifigura - NINJAGO 71720 Tűzkő robot - Arany páncél - 2020 - Új - Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Eladó eredeti, vadonatúj Hős Cole LEGO Ninjago Master of the Mountain minifigura (njo606).
A 2020-as 71720 Tűzkő robot szettben jelent meg. Gyöngyházarany páncélos nindzsa figura. Speciális fegyverével és oroszlános pajzsával kompletten eladó. Új!
Átvehető személyesen a Batthyány téren. Szállítás: ajánlott levél, Foxpost csomagautomata, Foxpost házhozszállítás. 2 db vagy több termék rendelése esetén a szállítási díj nem változik!
Jelenlegi ára: 2 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 07:53 .

Dogz Nintendo Wii eredeti játék - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Eladó a képen látható Dogz Nintendo Wii játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 06:44 .

Esernyőre csukható sportbabakocsihoz,gyári esővédő,keskenyebb naptetős modellhez - Jelenlegi ára: 3 525 Ft
Eladó egy kimondottan speciális, gyári, esernyőre csukható babakocsihoz való esővédő.
Mi egy Bebego márkájú esernyőbabakocsihoz vásároltuk, de számtalan ehhez hasonló sportbabakocsi létezik és azok mindegyikéhez használható az esővédő. A lényeg, hogy a sportkocsinak legyen teteje, mert az tartja meg az esővédőt.
A különlegessége, hogy a szélessége és a nagysága ilyen típusú esernyőbabakocsikhoz való.
Felülről kell először ráhúzni a tolókarokon keresztül az esővédőt, majd utána csak rá kell igazítani a babakocsira.
Nagyon jól illeszkedik hozzá és a babakocsin lévő naptető megtartja az esővédőt, amely teljesen hermetikusan véd az időjárás ellen. Amennyiben viszont szeretnénk benyúlni a gyermekhez, akkor alulról a lábrész felöl lehet felhajtani az esővédőt, amelyeken oldalt szellőzési lehetőség is van.
Teljesen biztonságos, babaüzletekben kapható esővédő.
Mi megvettük, mert bármikor kellhet az eső vagy hó ellen ill. volt , hogy azért tettem fel, mert egyszerűen olyan viharos szél volt, meg kellett védnem vele a gyermekemet.
Az esővédő anyaga átlátszó műanyag, fehér textil passzéval ellátva.
Nagyon tudom ajánlani az esővédőt a babakocsihoz.
Az esővédő a babakocsinkkal együtt van lefotózva, hogy jobban meg lehessen tekinteni rajta.
A Bebego babakocsi már el lett adva külön, csak az esővédő eladó !!!
A vételár kizárólag az esővédőre vonatkozik és nem a komplett babakocsira !!!!! !!
Kérem mielőtt vásárolni szeretne, írjon nekem, mert máshol is hirdetem az esővédőt ! Köszönöm.
A vételár tartalmazza önnek a házhoz szállítás díját az ország területén belül !
Jelenlegi ára: 3 525 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 05:32 .

Maláj tornyoscsiga - Jelenlegi ára: 50 Ft
Köszöntelek az aukciómon: )
Ezen az aukción tornyos csigára licitálhatsz. 50ft/db. Szívesen cserélnék garnélára, neon halra, guppi, molly, xifo halacskákra. Érdeklődj és megbeszéljük.
származási hely: Dél-Ázsia
hossz: 2-3 cm
hőmérséklet: 16-27 Celsius
* Tudományos név : Melanoides tuberculata * Magyar név: Maláj tornyoscsiga * Csoport: Gerinctelenek * Származás: Dél-Ázsia * Testhossz: 3 cm * Természetes élőhely: Trópusi és szubtrópusi vidékeken Afrikától egészen Délkelet-Ázsiáig. * Viselkedés: Békés, a halakat nem bántja. Csigaevő halakkal ne tartsuk. * Táplálkozás: Akváriumi maradékokat, algákat eszik, a talajban kutat eleség után. * Szaporítás: Könnyű * Medence: Minimum 10 literes * Halnépesség: 10 literre 3-4 csiga * Dekoráció: A növényeket nem bántják, a talajban élnek, ezért megfelelő talajvastagságról gondoskodni kell. * Hőmérséklet: 16-27 ° C * pH: 6-8, 5 * Keménység: 7-20NK° Megjegyzés: A Maláj tornyoscsiga háza hosszúkás, spirális alakú, általában 5 ilyen spirállal. A csigaház színe világosbarna, vörösesbarna pöttyökkel, amik spirálisan húzódnak a házon. A Maláj tornyoscsiga bármely akvárium számára hasznos lehet, hiszen nem rágja meg a növényeket egyáltalán, ugyanakkor a táplálék után kutatva a talajt túrja át, így átszellőzteti azt. Ez rendkívül jó hatással van a növényes akváriumokban a növények gyökérzetének a növekedésére. Éjszakai állatok, általában ritkán látni őket napközben, mert beássák magukat a talajba, gyakran csak a talaj mozgása látszik, onnan lehet tudni, hogy ott egy Maláj tornyoscsiga dolgozik. Természetesen nem hagyatkozhatunk csak a csigákra a talaj tisztításakor, érdemes a mulmot rendszeresen leszívni. Tartáshoz inkább lúgos, keményebb vizet használjuk, mert a savas víz megrongálhatja a házukat. A Maláj tornyoscsiga elevenszülő, tehát nem rak petéket. Nagyon gyorsan elszaporodhat, ebből az látszik, hogy vagy túl sokat etetünk, vagy ritkán tisztítjuk az aljzatot. A magasabb vízhőmérséklet is hozzájárulhat a túlszaporodáshoz. Az adatok a diszhal. info honlapról származnak.
Köszönöm hogy benéztél hozzám: ) Ha időd engedi kérlek nézd meg a többi termékemet is, hátha megtetszik még valami: )
Jó licitálást : )
Megkérnék minden Kedves Licitálót hogy csak akkor licitáljon ha komolyan is gondolja illetve ha hajlandó jelentkezni az aukció után és el is viszi a terméket. Előre is köszönöm.
Kérlek 3 napon belül jelentkezz email-ben, és 7 napon belül bonyolítsuk le az adás-vételt. Ha ennek semmi jelét nem látom, akkor negatív értékelés mellett újra hirdetem a terméket.
Postázom is de csak hagyományosan tudom. A postai csomag díja: 2kg. -ig: 1735ft. Vagy ajánlott levélként postán maradóan. Esetleg MPL csomagautomatába vagy Foxpostba. Másképp NE is kérd. Köszönöm.
Jelenlegi ára: 50 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 03:47 .

Vezetékes Telefon Daewoo DTC-160 Fekete MOST 10262 HELYETT 8887 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 8 887 Ft
EAN:
8413240585145
Gyártó:
Daewoo
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Vezetékes Telefon Daewoo DTC-160 Fekete-et verhetetlen áron.
Szín: FeketeKépernyő: igenTípus: VezetékesJelzőfény: LEDÁllvány: Fali
Jelenlegi ára: 8 887 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 02:53 .
Ablak rács, ajtó rács, kerítés elem 265 x 132 cm - Jelenlegi ára: 15 990 Ft
Licitálásával az alábbi feltételeket is elfogadja, a feltételek be nem tartása esetén negatív minősítést adok, és az árut újra licitre bocsátom.
A vásárlás után értesítő levelet küldök, ettől számítva a vevőnek 3 munkanapja van arra, hogy felvegye velem a kapcsolatot, további három nap az átvételre.
A kapcsolat tartás főként e-mailben történjen, a mobilt nem tudom mindig felvenni.
Személyes fizetés és átvétel Miskolcon a Bulgárföldi lakótelepnél, pontos helye az értesítő levélben.
AZ AUKCIÓRA BOCSÁTOTT TERMÉK ÉS/VAGY ÁRU ADÁSVÉTELE SORÁN AZ ELADÓT NEM TERHELI SEMMIFÉLE GARANCIA , FELELŐSSÉG , VAGY VISSZAVÉTELI KÖTELEZETTSÉG A VEVŐJÉVEL SZEMBEN.
A VEVŐ EZT VÁSÁRLÁSÁVAL ELISMERI ÉS TUDOMÁSUL VESZI.
Mérete 265 x 132 cm.
Kis átalakítással kerítés elemként is beépíthető.
Anyaga 30 x 5 mm-es laposvas és 10 x 10mm-es négyszögprofil, fehérre festve.
Tömör anyaggokból készült ezért masszív és súlyos darab.
Poros és pár helyen halványan rozsda foltos.
Alul és felül rögzítési lehetőséggel, az egyik vízszintes a másik függőleges felülethez.
Mérete és súlya miatt csak személyes átvétel lehetséges.
Jelenlegi ára: 15 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 01:44 .

Szemhéjfesték paletta 28 színből. - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Szemhéjfestét 28 színből. Vízálló, hosszan tartó smink. Súly : 106g. Méret: 18, 5× 7, 5cm. A termék külföldről érkezik, a várható szállítás 2-3 hét a postaköltség 990ft
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 00:21 .
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 00:21 .
Ritter golyóstoll - Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Retro német Ritter golyóstoll eredeti dobozában. Szépen megvigyázott, sértetlen állapotú mint a képeken, gondolom nem volt használva.
Magyarországi Erste bankszámlára történő befizetés után, Magyarországról postázok.
Postaköltség súly alapján a mindenkori postai díjszabás szerint, csomagolási költséget nem számítok fel.
Kéthetente tudok postázni Magyarországról, köszönöm megértésüket. Amennyiben Szerbiából postázok a többletköltséget magamra vállalom.
Szabadon kérdezzen, szívesen válaszolok, ha nincs megelégedve a termékkel természetesen vásárlás után sem fordítok hátat. Sok sikert mindkettőnknek !
Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 23:02 .

Szeletelő / szeletelőgép (Graef) 130W (14.) - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Szeletelő / szeletelőgép (Graef) 130W (14. )
használt,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 21:53 .
Szeletelő / szeletelőgép (Graef) 130W (14. )
használt,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 21:53 .
Siemens BAT1545 Battery 950 mAh Li-Ion akkumulátor - Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Siemens BAT1545 Battery 950 mAh Li-Ion akkumulátor
A35, A36, A40, A30
1 hét garancia
ERNOY pénzvisszafizetési garancia
Több mint egy évtizede a TeszVesz-en
Az összes tételt a szállítás előtt ellenőrizzük. Célunk, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk, és ha nem vagy 100% -ban boldog, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, mielőtt visszajelzést küldene. Nagyon köszönöm, hogy minket választott.
Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 20:38 .

AngelSounds magzati szívhang figyelő - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
3, 3 MHz Doppler Ultrahangos működési elv. A hallgatott hangok felvehetőek bármilyen hangrögzítővel.
Működtetése: elemmel
Használata javasolt: terhesség 16. hetétől
Elemet tartalmaz: igen
Fülhallgatón keresztül hallható a baba szívverése
Nagyon keveset volt használva, eddig még nem kellett elemet cserélni. A 12. héttől hallgató volt a segítségével a kislányunk szívhangja, áldás volt az a megnyugtatás, amit a 12-24. hétig biztosított a számunkra.
Fülhallgatót sajnos nem tudok hozzá adni, de higiéniai okok miatt gondolom úgyis mindenki a sajátját használja szívesen.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 19:21 .

Olajfestmény 130x130cm - Jelenlegi ára: 280 000 Ft
Eladó a képen látható olajfestmény az alkotótól, Petényi Orsolya Évától.
Eredetiség igazolással, szignózott eredeti, egyedi festmény.
130x130cm 2, 5cm mély ékrámán, vászon, olajfestmény.
Világító részekkel.
Kérdezzen bátran.
Személyesen Budapesten átvehető.
Jelenlegi ára: 280 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 18:02 .

BIG Z THE PRODUCERS ÚJ!!! - Jelenlegi ára: 8 500 Ft
BIG Z
Eredeti The Producers.
Hossz: 8 cm + csőr
A legjobb, legkeresettebb harcsawobblerek egyike ez a típus!
Sajnos régóta nem gyártják már, igazi ritkaság!
Új, bontatlanul, eredeti csomagolásban.
A postázásért garanciát vállalok!
Ha a terméket nem kapja meg, a teljes összeget visszautalom!
Jelenlegi ára: 8 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 16:53 .
Izrael 5 új agora 5740 1980 (id36572) - Jelenlegi ára: 190 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!
Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 15:38 .

Sportex Delta 210SL Felfújható csónak, zöld - Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Jó állapotú Sportex evezős gumicsónak eladó.
Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 14:21 .
Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 14:21 .
Mancs Őrjárat tányéralátét 43*28 cm Csajok - Jelenlegi ára: 420 Ft
Terméktípus:
Baba etetési kellékek
Nem:
Lányok
Anyag:
Műanyag
Szín:
Többszínű
Életkor:
1 év+
Gyártó:
Nickelodeon
Méret (cm):
43*28 cm
Darabszám:
1
Csomag tartalma:
1
Karakter:
Paw Patrol, Mancs Őrjárat
Paw Patrol, Mancs Őrjárat Tányéralátét 43*28 cm
Paw Patrol, Mancs Őrjárat Tányéralátét 43*28 cm
Anyaga: műanyag
Jelenlegi ára: 420 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 12:47 .
Extrém ritka,retro,vintage,Zsolnay,felíratos bögre,Harkány - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Extrém ritka, retro, vintage, Zsolnay, felíratos bögre, Harkány. 8, 5x8cm. Hibátlan állapotban! Törésmentes szállítást garantálom!
Postázásnál választható: Fox, MPL. Személyes átvétel megoldható: Pécs, Mohács, Szekszárd, Baja, Bonyhád, Pécsvárad, Komló. Budapesti átvétel péntekenként déltől estig lehetséges Kispesten.
Kérem a kedves vásásról, hogy a vétel után 48órával vegye fel velem a kapcsolatot, és az üzletet legkésőbb 1 hét alatt bonyolítsuk le!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 11:56 .

2021. február 26., péntek
FÉRFI KARÓRA DIESEL DZ4361 (48 MM) - Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Nem: Férfi
Működés típusa: Kvarc
Doboz Anyaga: Acél
Óraszíj Anyaga: Bőr
Óraház Színe:
Fekete
Ezüst
Kristály: Ásvány
Rögzítés típusa: Csat
Vízállóság: 5 atm
Kb. mérete: 48 mm
Tulajdonságok: Stopperóra
A márka doboza tartozék
Jelenlegi ára: 45 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 10:38 .
ANTIK , ARANYOZOTT EZÜST, ÁTTÖRT CSIPKE MINTÁS, CSODÁS NŐI KARKÖTŐ 30gr - Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Tegyen árajánlatot és biztosan megtudunk egyezni, hogy elégedett üzletet kössünk!
ANTIK , ARANYOZOTT EZÜST, ÁTTÖRT CSIPKE MINTÁS , CSODÁS NŐI KARKÖTŐ 30 gr HOSSZA : 19. 5 cm. SZÉLESSÉGE : 2. 8 cm. ÉKSZERÉSZ ÁLTAL BEVIZSGÁLT. AJÁNDÉKNAK KITŰNŐ VÁLASZTÁS!
Szállítás a mindenkori postai díjszabás szerint, az általam felkínáltakból! :
Köszönöm hogy megtisztel bizalmával!
Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 09:32 .

Gyöngy, akril 20 mm, 5 db - Jelenlegi ára: 190 Ft
A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
5 db.
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra
Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 08:21 .
5 db.
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra
Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 08:21 .
Mini harangvirág gyöngy - világoskék (2515) - Jelenlegi ára: 10 Ft
9 mm átmérőjű, 6 mm magasságú akril gyöngy.
Az ár egy darabra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 10 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 07:08 .
Az ár egy darabra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 10 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 07:08 .
ZyXEL GS1920-24HPV2 28port GbE LAN L2 PoE menedzselhető switch - Jelenlegi ára: 166 064 Ft
28xport, Fémház, 24xGigabit, PoE,
Jelenlegi ára: 166 064 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 05:47 .
Jelenlegi ára: 166 064 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 05:47 .
Az ítélet eladó szinkronos eredeti dvd John Cusack - Jelenlegi ára: 550 Ft
Az ítélet eladó
Eredeti , nem másolt , szép állapotú szinkronos dvd .
A képen látható állapotban , nem karcos .
Magyar 2. 0 hang és felirat
John Cusack
Személyes átvét Gyálon kedden esténként 6 óra körül vagy hétvégén késő délután Halásztelken előre megbeszélt időpontban .
A kapcsolatfelvételt emailben kérem , a telefont csak a regisztráció miatt használtam !
Postázás kizárólag ajánlott formában a mindenkori postai díjnak megfelelően hetente kétszer (hétfő és szerda) az előtte lévő nap banki zárásig beérkezett utalást követően !
Amennyiben a leírtak nem megfelelőek, kérem NE licitáljon , köszönöm!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 04:47 .

Baby Björn babahordozó kenguru - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó egy Baby Björn hordozó kenguru, jó állapotban.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 02:47 .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 02:47 .
TELEFONOS ÉS CÍM REGISZTER KAPCSOS KISKÖNYV BP.EN - Jelenlegi ára: 400 Ft
Ezen aukció tárgya egy
TELEFON ÉS CÍM REGISZTER
KAPCSOS KISKÖNYV
MÉRETE:
10 X 14 CM
Személyesen kizárólag előre egyeztetett időpontban Budapesten a XX. kerületben a lakásomon vehető át, vagy postázom.
új!
Számlaszámomat
a Vatera a vásárlási értesítőben sikeres licit után elküldi a vevőnek, kérem ott visszakeresni utalás előtt. Több termék vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze, több termék vásárlása esetén érdeklődjön, a súlytól függ. Kérdésekre szívesen válaszolok! Köszönöm az érdeklődést!
Mentés
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 02:21 .
Trixie kétsoros gereblye fésű kutyának macskának Új - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Trixie kétsoros gereblye fésű kutyának macskának Új
Forgó fogazattal, fém fésű. Sokféle szőrtípusra (lásd a fotón látható leírást)
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 01:08 .
Forgó fogazattal, fém fésű. Sokféle szőrtípusra (lásd a fotón látható leírást)
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-27 01:08 .
Nyakba akasztható mini Személyi Riasztó Sziréna - Jelenlegi ára: 490 Ft
ÚJ termék, bontatlan eredeti csomagolásban!
Nálam legálisan vásárolhat, az adásvételről nyugtát kap, vagy akár számlát is kérhet!
Mini Személyi riasztó, 98dB hangerejű piezo szirénával.
A zsinór kihúzásakor AZONNAL bekapcsol az éles hangú sziréna.
Termékjellemzők:
- Tápfeszültség: 3db LR44 gombelem (tartozék)- CE minősítés
Feltöltött termékeim között további biztonságtechnikai termékeket találhat: IDE KATTINTVA
Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!
o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o
Szállítási és fizetési lehetőségek:
-- Alkalmanként előfordulhat, hogy a termék átvétele (ill. postázása) csak az aukciózárást követő 2-3 nap múlva lehetséges!
-- Postai úton: Fizetés ELŐRE UTALÁSSAL vagy RÓZSASZÍN CSEKKEN
Postázás lehetséges módjai: Ajánlott levél / Postacsomag (2kg fölött csak ez választható). Utánvét kizárva.
Szállítási költség: a mindenkori postai díjszabás alapján - további részletek az információs oldalamon (i+) találhatóak.
-- Személyes átvétel: BUDAPESTEN és FÓTON lehetséges a következő helyeken és időkben:
- Fóton, egy adott címen -- itt heti 2-3 napon vehető át (adott esetben a hétvégi átvétel sem kizárt)
- Bp., Örs Vezér Tere (Árkádban) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda este) vehető át
- Bp., Nyugati Pályaudvar (Főpostánál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután vagy kora este) vehető át
- Bp., Árpád híd Pesti oldal (J. Attila Színháznál) -- itt heti 1 napon, egy adott időpontban (általában szerda késő délután vagy kora este) vehető át
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 23:56 .

Polár takaró Jégvarázs 120*150cm - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Méret 120 x 150 cm-------------------------------------------------------------
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 22:38 .
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 22:38 .
Barangolás a művészetek világában (*98) - Jelenlegi ára: 600 Ft
Barangolás a művészetek világában
(106)
A megrendelt könyvek a rendelést követően azonnal átvehetők budapesti antikváriumunkban a bolt nyitvatartási idejében, vagy kiszállítjuk Önnek a Szállítási és garanciális fül alatt részletezett feltételek mellett.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 21:21 .

GEKO fa körfűrészlap 230x22x24T .G00138 - Jelenlegi ára: 990 Ft
A termék jellemzői:
A tárcsa átmérője: 230mm
szerelési furat: 22 mm
vágófogak volfrámkarbidból készültek
24 vágófoggal ellátva
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 20:08 .
A tárcsa átmérője: 230mm
szerelési furat: 22 mm
vágófogak volfrámkarbidból készültek
24 vágófoggal ellátva
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 20:08 .
Marks and Spencer szövet férfi télikabát eladó - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Eladó egy használt, de jó állapotú, fekete, férfi Marks and Spencer gyapjú télikabát.
Mérete: L (nem szűkített fazonú hanem regular)
L: 107 cm a mellkas, a Marks&Spencer szerint
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 18:50 .
Mérete: L (nem szűkített fazonú hanem regular)
L: 107 cm a mellkas, a Marks&Spencer szerint
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 18:50 .
Kistraktorok 2db együtt - Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Eladó a képeken látható két db kistraktor ( a kék fémből van 16 cm, a zöld műanyag lámpája villog, hagot ad, összesen 29 cm). A kettő együtt
3 600, Ft. Győrben is átvehetők. Postázás megoldható.
Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 17:47 .
3 600, Ft. Győrben is átvehetők. Postázás megoldható.
Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 17:47 .
KangaROOS fürdőköntös - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Eredeti KangaROOS kapucnis fürdőköntös
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 16:32 .
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 16:32 .
Lovas oktató rendszer, lovas adó-vevő készülékek oktatáshoz, lovas navigáció, tereplovaglás - Jelenlegi ára: 37 973 Ft
Adó-vevő készülék lovas oktatáshoz
Az oktató instrukciókat adhat egy vagy több lovasnak, akik megfelelő hangminőségben hallhatják ezeket. A kommunikáció egyirányú.
A rendszer 1 db adó- (oktatóé) és tetszőleges számú vevőkészülékből (lovasoké) állhat.
Hatótávolság: 150-200 méter, a hangminőség romlása nélkül.
Az adó készülékhez mikrofon, a vevőkészülékekhez fülhallgató tartozik, mely fertőtleníthető. További tartozékok: nyakpánt, akkumulátor, töltő. A készülékek a beépített akkumulátorok segítségével 15-20 órát is képesek működni.
Több színből lehet választani. Képek között a lehetőségek.
Számlát adunk. 2 év garancia. Készlet tartalma és árak:
1 db adó + 1 db vevő (+ 1 db mikrofon, 1 db fülhallgató, akkumulátorral, nyakpánttal, 2 db töltővel) Ár: 29. 900 + áfa = 37. 973
Miután leegyeztettük a kívánt színt, beérkezési idő 2 hét. Nem kell előre fizeni.
Ha több darabot szeretne, üsse le ezt a hirdetést, és utólag kiegészítjük a rendelését. További árak:
1 db adó + 2 db vevő (+ 1 db mikrofon, 2 db fülhallgató, akkumulátorral, nyakpánttal, 3 db töltővel) Ár: 43. 600 + áfa = 55. 372
1 db adó + 3 db vevő (+ 1 db mikrofon, 3 db fülhallgató, akkumulátorral, nyakpánttal, 4 db töltővel) Ár: 58. 900 + áfa = 74. 803
1 db adó + 4 db vevő (+ 1 db mikrofon, 4 db fülhallgató, akkumulátorral, nyakpánttal, 5 db töltővel) Ár: 74. 200 + áfa = 94. 234
Jelenlegi ára: 37 973 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 14:38 .

2 részes ágyneműhuzat New Baby 90/120 cm bézs baglyok kék - Jelenlegi ára: 4 350 Ft
Márka:
NEW BABY
Tömeg:
Nem:
Unisex
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
Anyaga:
100% pamut
ÁFA kulcs:
27%
2 részes ágyneműhuzat
2 részes ágyneműhuzat kiságyba. Tartalmaz: párnahuzatot kb. 40x60 cm, paplanhuzatot kb. 120x90 cm. Anyaga: 100% pamut.
Jelenlegi ára: 4 350 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 14:02 .
Helyettesítő akku Nokia 6101 - Jelenlegi ára: 4 590 Ft
Helyettesítő akku Nokia 6101
Feszültség: 3, 7V
Teljesítmény: 750mAh/2, 8Wh
Típus: Li-Ion
Szín: Antracit
Méret: 53mm x 33mm x 4mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 80. NOK. 6. 41
Jelenlegi ára: 4 590 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 12:47 .

HP ProBook 4510s Bekapcsoló fedlap - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken látható jó állapotban .!
Ahogyan a képen látszik így eladó alkatrésznek!
Hibás alaplapos gépből bontott alkatrész.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 11:32 .
Ahogyan a képen látszik így eladó alkatrésznek!
Hibás alaplapos gépből bontott alkatrész.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 11:32 .
2021. február 25., csütörtök
Üveggyöngy, 8 mm 30 db. - Jelenlegi ára: 190 Ft
Üveggyöngy, 30 db.
A képen látható gyöngyökből ékszereket készíthetsz.
Nyaklánc, fülbevaló, karkötő készítéshez ajánlom!
Szín: mindig a képen látható színt kínálom eladásra. A képnél jóval sötétebb.
Méret: 8 mm
Jelenlegi ára: 190 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 09:47 .

Akril - Kapuvár - falióra 30 x 30 cm - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Akril - Kapuvár - falióra 30 x 30 cm BH44579
Az eredeti BYHOME DESIGN modern faldekoráció, mely garantáltan magára vonja a figyelmet!
Alapanyaga: akril
Vastagsága: 3 mm
Színe: fekete
Az akril egy esztétikus, műanyagalapú, de üveg megjelenésű anyag, mely 50 %-kal könnyebb, de 6szor erősebb az üvegnél.
A termék 100% -ban ByHome termék, a tervezéstől a kivitelezés minden pontja itt készül nálunk.
Méret karton csomagolásban: 32 x 32 x 5 cm.
Alakzat részei:
Óra: óra főrész 8, 5 cm átmérőjű
óramutató : 6, 7 cm fém
percmutató : 10 cm fém
másodperc mutató 9 cm fém
Óra szerkezet : AYPAS gyártmány, 1 db elemmel működik
Un. csendes járású óramű!
Felszerelés:
Az óra szerkezetet tegyük fel a falra a szerkezet hátulján egy akasztó található, mely segítségével az óra egy kicsi szeggel a falra rögzíthető.
A termék az elemet nem tartalmazza!
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 09:08 .

ÚJ GÖRÖG/VERSACE MINTÁS EZÜST/ ARANY SZÍNŰ VÉKONY KÉSZREVARRT FÜGGÖNY 2 MÉRETBEN - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
TÜNDÖKLŐ FÉNYŰ GYÖNYÖRŰ GÖRÖG MINTÁS ARANY /EZÜST FEKETESZÍNŰ ÖNÁLLÓ KÉSZREVARRT (TETEJÉN RÁNCOLÓ, ALJÁN ÓLOMZSINÓR) FÜGGÖNYÖK 300x160 cm4500. - ill. 300x260 5000. - ERT.
Posta is utanvettel + 2400. - /eloreutalás +1800. - pk 1 nap alatt ottvan!
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 07:47 .
Posta is utanvettel + 2400. - /eloreutalás +1800. - pk 1 nap alatt ottvan!
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 07:47 .
Nagy: A hangnál sebesebben - Jelenlegi ára: 800 Ft
133 o.
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#66537 @ Rep
kaalmaan_item_842018427_ repülő, űrhajó
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 06:38 .

Ceruzatok 149258 - Jelenlegi ára: 333 Ft
Garantált a nyári szórakozás ezekkel az ajánlatokkal. A kicsik és felnőttek is imádni fogják! Vásárolj Ceruzatok 149258 és élvezd szabadidődet! Összetétel: PoliészterRögzítés típusa: Velcro????? ??: Szalag
Jelenlegi ára: 333 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 04:47 .
Jelenlegi ára: 333 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 04:47 .
Dreamgenii 1 terhességi és kismama párna fehér huzattal - Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Dreamgenii 1 terhességi és kismama párna fehér huzattal
Keveset használt, kifogástalan állapotban.
Kistarcsán vehető át.
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 03:38 .
Keveset használt, kifogástalan állapotban.
Kistarcsán vehető át.
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 03:38 .
LILA-PINK OMBRE 5 csatos póthaj - Jelenlegi ára: 1 950 Ft
OMBRE, hullámos, 5 csatos, lila-pink színű póthaj. Farsangra, bulira ideális!!!
Hossza: 55cm
Szélessége: 24cm.
A TERMÉK VAN KÉSZLETEN!
Megrendelést követően automatikusan megkapod e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 02:50 .
Hossza: 55cm
Szélessége: 24cm.
A TERMÉK VAN KÉSZLETEN!
Megrendelést követően automatikusan megkapod e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 02:50 .
STEFFI EVI BABÁK - Jelenlegi ára: 590 Ft
Eladó a képen látható 3 db Simba "Steffi Love - Évi baba", a képeken látható állapotban.
A sellő ruhás babához egy kagyló alakú fésűt adunk.
A harmadik baba "oroszlán" jelmezben van.
590 ft /db
Nézz szét további termékeim között!
Folyamatosan töltök fel gyerekjátékokat és gyerekruhákat.
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 01:44 .

Aquincum porcelán öltözködő kislány figura szobor 10 cm (po-2) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
A képek az adott tárgyról készültek a képek szerinti állapotban.
Magassága 10 cm, hossza 11 cm
Kérem, ha valami nem egyértelmű, kérdezzen, mielőtt megvásárolja a terméket!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 00:21 .
Magassága 10 cm, hossza 11 cm
Kérem, ha valami nem egyértelmű, kérdezzen, mielőtt megvásárolja a terméket!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-26 00:21 .
VESEBETEG CICÁNAK SZÁRAZ GYÓGYTÁP : ROYAL CANIN RENAL SELECT 4 kg BONTOTT(12) Bp - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Ezen aukció tárgya egy VESEBETEG CICÁKNAK AJÁNLOTT száraz gyógytáp
ROYAL CANIN
RENAL SELECT FELINE
VETERINARY DIET
Különösen az idősebb macskákat gyakran kínozzák vesemegbetegedések, melyek okai különbözőek lehetnek és a kezdetekben nem is egyértelműen diagnosztizálhatók. A vesék további károsodásának elkerülése érdekében minden ilyen esetben szükségessé válik a diétás táplálékra való tartós átállás.
A vesebetegséggel küzdő macskák gyakran válnak étvágytalanná, ezért fennáll a veszélye, hogy túl kevés táplálékot vesznek magukhoz.
A Royal Canin Renal Select hosszú távú megoldást ajánl krónikus veseelégtelenség fennállásakor.
Ropogós héjban puha magot rejtő krokettjei speciális textúrájának köszönhetően az eledel még étvágygerjesztően is hat. Emellett energiatartalma megemelt a nemkívánatos súlycsökkenés elkerülése érdekében.
Receptúrája EPA-t és DHA-t, valamint antioxidáns-komplexet tartalmaz, a foszfor részaránya pedig alacsony.
Ezen kívül a kiváló minőségű fehérjék magas részaránya is hozzá tud járulni a vesék tehermentesítéséhez.
Javallatok:
Krónikus veseelégtelenség (CNI)
Visszatérő urát- és cisztin-kövek megelőzésére
Veseelégtelenség melletti kalcium-oxalát-kövek megelőzésére
Ellenjavallatok:
Szoptatás, tejképződés
Vemhesség
Növekedés
Az eledel specifikus tulajdonságai:
Krónikus vesemegbetegedések diétás kezelésére: speciálisan összeállított receptúra a veseműködés támogatására krónikus vesemegbetegedések esetén, EPA és DHA-tartalommal, antioxidáns-komplexszel és alacsony foszfor-részaránnyal
Vesék tehermentesítése: A vesék túlterhelése húgyvérűséghez vezethet. A megfelelő mennyiségben jelen lévő, kiváló minőség fehérjék segíthetnek a vese tehermentesítésében
Magas energiatartalom: segít a súlyveszteség határok közt tartásában
Étvágygerjesztő: különösen ízletes receptúrájának és specifikus, könnyen szétrágható "dupla textúrájú" krokettjeinek köszönhetően segít a macska étvágyának felkeltésében
A kezelés időtartama:
A krónikus vesebetegségben szenvedő macskának egész életében speciális diétás eledelre és rendszeres ellenőrzésre van szüksége. A speciális diétát ajánlatos mihamarabb elkezdeni.
4 KG-OS MEGKEZDETT AROMAZÁRAS ZÁRHATÓ ZACSKÓBAN TÖBB, MINT 2. 5 KG VAN MÉG
(sajnos mióta kihúzták a 17 éves cicám 2 fogát, azóta nem hajlandó száraztápot enni)
18290 FT-ÉRT KAPHATÓ A Petstart oldalán
https: //petstart. hu/macska/royal-canin-renal-select-macska-2kg? gclid=Cj0KCQiAtqL-BRC0ARIsAF4K3WEiV-g72bil_d8vh5pMviJMO3IfW4dBPyuuBDrHA3ZwBYFQGar_G5waAl8SEALw_wcB
Aukcióim között van egy másik vesekímélő megkezdett száraztáp is cicák részére
PETBALANCE MEDICA VETERINARY DIET, SZINTÉN HASONLÓ CÉLBÓL ETTE A CICÁNK, ANNAK A KÉPÉT TÁJÉKOZTATÁSUL TETTEM FEL, EGY MÁSIK AUKCIÓ RÉSZE, HA MINDKETTŐT SZERETNÉ VALAKI, AKKOR EGY POSTAKÖLTSÉGGEL EL TUDOM KÜLDENI MINDKETTŐT
FIX ÁRON AZONNAL VIHETŐ, AZ UTALÁS MÁSNAPJÁN TUDOM POSTÁZNI.
Személyesen kizárólag előre egyeztetett időpontban Budapesten a XX. kerületben vehető át, de ott minden időpontban meg tudom oldani, vagy postázom. Számlaszámomat
a Vatera a vásárlási értesítőben sikeres licit után elküldi a vevőnek, kérem ott visszakeresni utalás előtt.
Több termék vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze, több termék vásárlása esetén érdeklődjön, a súlytól függ. Kérdésekre szívesen válaszolok, de alkudozni nem szeretnék! Köszönöm az érdeklődést!
MentésMentésMentés
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 22:44 .
moletti BEING CASUAL női alkalmi blúz felső 18 XL GYÖNGYÖS KÖTŐS FEHÉR ARANY - Jelenlegi ára: 4 290 Ft
üdvözlök minden kedves érdeklődőt!
A MÁSODIK / VAGY TÖBBI/VÁLASZTOTT TERMÉKET KIKIÁLTÁSIN ADOM!!!! Ezt leütés előtt kérem jelezni! Érdemes körbenézni, mert több termék vásárlásánál a postaköltség is gazdaságosabb.
FOX nincs csak MPL
LUXUS A KÖBÖN!!
BEING CASUAL hófehér, arany kézzel felvarrt gyöngyös díszítésű felső . márkajelzés nyakán. új, címkés. mell alatt hátra köthető. 100% szellős pamut, nyaknál is behúzhatós, köthetős. a centiket mindig nézni! . találsz rengeteg felsőt és divatkendőt is !
TERMÉKEIM
tégy a KEDVENCEK közé, hogy mindig kapj értesítőt az új feltöltéseimről!
licitet nem törlök, ha leütöd a terméket azt azért teszed, mert van rá kereted, nem pedig azért, mert jó lenne ha lenne és majd csak lesz valahogy... vagy nem.
ha bármi kérdésed van ne habozz , tedd fel, én mindig rövid időn belül válaszolok. : ) a centiket figyelmesen nézd át , mert méretkülönbözés miatt / vagy mert csak meggondoltad magad, vagy mert időközben vettél hasonlót, vagy mert mégsem a te stílusod / : ) nem tudom visszavenni a terméket. postázni pedig csak a megadott formában tudok. a feltüntetett postázási árak nem mindig az aktuálisak/már lehetetlen követni a folytonos postai árváltoztatásokat ennyi terméknél/ viszont MINDIG MINDEN vásárlásnál az aktuális árat fogom megadni. : ) erről előzőleg nálam vagy a neten lehet érdeklődni.. preferálom a levelezést, hogy minél kevésbé folyjunk bele vagy zavarjuk egymás magánéletét. kérlek csak akkor licitálj nálam, ha a fentebb leírtakat elfogadod !
Jelenlegi ára: 4 290 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 22:02 .
Sega megadrive 2 - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Eladó 1db eredeti Sega megadrive 2.
1db kontroller.
1db AV kábel.
1db adapter (ps2).
Működőképes.
Játékkazetta nélkül.
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 20:50 .
1db kontroller.
1db AV kábel.
1db adapter (ps2).
Működőképes.
Játékkazetta nélkül.
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 20:50 .
PHONETIC "KITCHEN LANGUAGE" DICTIONARY O - Jelenlegi ára: 1 691 Ft
Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a lira. hu online könyváruház csapata.
Áruházunk közel 50 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
A megrendelt könyveket házhozszállítással veheti át. A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
1927074
Batros Andor
PHONETIC "KITCHEN LANGUAGE" DICTIONARY OF CATERING AND TOURISM - ANG-NÉM-FR. -
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Házhozszállítás
A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Köszönjük, hogy bennünket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A lira. hu csapata
Jelenlegi ára: 1 691 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 19:32 .
Calvin Klein férfi pénztárca AKCIÓ!!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken látható, 1db Calvin Klein férfi pénztárca. ÚJ!
Ajánlott postán maradó levélként postázom /+915ft/, előre utalás után.
Nézd meg a többi termékemet is. : )
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 18:21 .
Ajánlott postán maradó levélként postázom /+915ft/, előre utalás után.
Nézd meg a többi termékemet is. : )
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 18:21 .
Zaptub ZAP-S720A Action DV kamera - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható Zaptub ZAP-S720A Action DV kamera. A termék új, egy beragadt készletből került elő!
5, 9 mm széles látószögű objektív, 83 ° -os látószög
1280 x 720 videófelbontás (AVI formátum), 30k / s
JPEG képek
2 beépített LED a világításhoz az elülső panelen
Nagy érzékenységű mikrofon hangfelvételhez
MicroSD memóriakártya akár 32 GB-ig
3, 7 V / 1500 mAh tápegység 2 db. AA lítium elemeket tartalmaz
USB port az elemek letöltéséhez és feltöltéséhez
IP65
A készlet tartalmazza:
2 db. AA lítium elem, 3. 7V / 750mAh, újratölthető
Csipesz kerékpár / moped fogantyúhoz 360 ° -os forgatással
3M öntapadós sisak tartó 360 ° -os forgatással
Rögzítse a szíj rögzítőzsákját, hátizsákot ...
Rugalmas pánt
Egyszerű pánt
USB-kábel
CD a manuális és szoftver segítségével a fényképezőgép időbeállításához
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 17:08 .

UNIVERZÁLIS offroad lámpavédő LED lámpa védő protektor porvédő 4inch munkalámpa védő plexi burkolat - Jelenlegi ára: 1 F
UNIVERZÁLIS autó motor LED lámpa védő burkolat / protektor
4inch méretű LED lámpákra (ködlámpa, kiegészítő lámpa, DRL, munkalámpa, tolatólámpa, teherautó lámpa, stb).
Színe: narancs (feketében is elérhető a termékeim között 1 forintról! KIÁRUSÍTÁS! )
Anyaga: plexi ABS
Mérete: lásd képeken 76mm(H) x 66mm(W)
Porvédő, sárvédő plexi, kőfelverődésektől, szennyeződésektől, hótól sártól esőtől védi a LED lámpát.
Az aukció tartalma 1 db lámpavédő protektor. A lámpa csak illusztráció, nem része az aukciónak!
UTOLSÓ DARABOK KIÁRUSÍTÁSA!
MOST EREDETI ÁRA ALATT! TÖBB SZÁZ EGY FORINTOS AUKCIÓ A TERMÉKEIM KÖZÖTT!
több hasonló terméket találsz most egy forintért az aukcióim között, KIÁRUSÍTÁS / GARÁZSVÁSÁR!
Licitálás menete (három lehetősége van: )
- licitált, az aktuális legmagasabb licitet tevő azon az áron viheti a terméket amennyin a licit áll az aukció végén (legyen az akár egy forint! )
- villámáras vásárlás: azonnal elkel a termék, így nincs "verseny", biztosan az Öné a villámáron (ha van villámár)
- licitál, de nem akarja megvárni az aukció végét: üzenetben küld egy ajánlatot, ami elfogadás esetén azt jelenti hogy 24 óra múlva lejár az aukció.
FIGYELEM! A ZÁRÁS ELŐRE HOZHATÓ – AMENNYIBEN KÜLD ÜZENETBEN EGY AJÁNLATOT – EZ ESETBEN 24 ÓRA ALATT LEZÁRUL AZ AUKCIÓ! ÉRDEMES MEGFIGYELŐBE TENNI AZ AUKCIÓT, HOGY NE MARADJ LE RÓLA ZÁRÁS ESETÉN!
Lásd képeken - több hasonló terméket találsz most egy forintért az aukcióim között, KIÁRUSÍTÁS / GARÁZSVÁSÁR!
Az aukció egy forintról indul, minimálár nélkül, a legmagasabb licit viszi! Sok sikert!
Érdemes aukciófigyelőbe tenni a terméket (MEGFIGYELEM gomb, jobb felül), mert több érdeklődő esetén az aukciót megfigyelőknek, időnként egyedi, a fix ártól még kedvezőbb ajánlatot is küldök! Ha a zárást szeretne (24 óra múlva lejár), küldje meg üzenetben ajánlatát – így más termékekkel kombinálhatja a szállítási költséget!
Kérdések és válaszok:
- A terméket/termékeket személyesen veheted át Debrecenben, az Eladó címén, egyeztetett időpontban (hétköznap vagy akár hétvégén is egyeztetést követően). Fizetés készpénzben átvételkor vagy banki előre utalással is lehetséges érintésmentesen.
- Amennyiben nem személyesen veszed át, az ország bármely pontjára futárral tudom küldeni a terméket. Ez esetben a vételár(ak) + szállítási költséget banki utalással tudod kiegyenlíteni. Ennek a díját a szállítási fülön megtalálod. Szállítás kizárólag háznál történő feladással lehetséges a vevő címére, postapontra vagy ha a méret engedi csomagautomatába (a háznál történő felvétel drágább, de sajnos nincs lehetőségem elvinni a terméket, így vagy a Vevő jön érte, vagy futár). Azonban ez több termék vásárlása esetén is egyszeri díj!
- Azaz természetesen az aukciókat lehet kombinálni, tehát több termék vásárlása esetén egy csomagban tudom küldeni a termékeket, így érdemes szétnézni és több aukciómban is licitálni. (maximum 7 napig várhatóak össze az aukciók), de van lehetőség előre hozni a zárást - ha ír egy ajánlatot az adott termékre, így 24 óra múlva lejár!
- Amennyiben egy terméket megnyer, kérem (emailben) vegye fel velem a kapcsolatot, 3 napon belül. Amennyiben a Vevő egy hét alatt sem jelentkezik a termékért (azaz addig sem fizeti ki és szállítja el), az aukciót újraindítom, a jövőben pedig nem fogadok licitet a felhasználótól.
===========================================================================
A megrendelés folyamata:
Fent a terméklapon a „ MEGVESZEM MOST! ” gombra (narancssárga) kattintva tudja megrendelni a terméket vagy egy forintos aukció esetén licitáljon amennyit Önnek megér, így akár egy forintért (=ingyen) is elvihető (személyes átvétel estén, szállítás esetén a szállítási költséget a vevő állja).
A következő oldalon kiválaszthatja, hogy:
személyesen (Debrecenben) veszi át a terméket - díjmentesen, vagy
futárszolgálattal házhoz szállítást kér (háztól-házig futárral tudjuk küldeni a terméket), így kényelmesen, otthonában vagy a kért címen átveheti a megrendelését!
Házhozszállítás esetén a megrendelést követő oldalon tudja megadni a szállítási címet!
A megrendelést követően néhány percen belül a rendszer a vaterán megadott email címére egy visszaigazolást küld, ebben pedig minden további tudnivaló szerepel (bankszámlaszám, ahova a vételárat és szállítási költséget utalhatja, elérhetőség, stb).
Egy erre küldött válaszemailben vagy telefonon fel tudja venni velem a kapcsolatot (kérjük 3 napon belül)
RENDELJE MEG MOST ÉS VEGYE ÁT A TERMÉKET 48 ÓRÁN BELÜL! *
*Az átutalás indítását követően mindössze 48 órán belül (2 munkanapon belül) felveszi a csomagot a futárszolgálat.
A csomag végig nyomon követhető, így biztonságban van a pénze és a vásárolt termék is.
Amennyiben több terméket vásárol, spórolhat az újabb szállítási költségeken. További termékeinket megtalálja a lenti galériában, vagy ide kattintva: "Az eladó további termékei"
Vásároljon megbízható Eladótól!
AZ ELADÓ ÖSSZES TERMÉKÉHEZ KATT IDE!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 15:50 .
COLUMBIA GRAMOFON NAGYLEMEZ OROSZ DALOK KOZÁK KÓRUS 30CM - Jelenlegi ára: 5 678 Ft
A FOTÓKON LÁTHATÓ HASZNÁLT, MEGKÍMÉLT ÁLLAPOTBAN. 30CM ÁTMÉRŐJŰ NAGYLEMEZ.
TEKINTSE MEG TÖBB MINT EZER IGÉNYES TERMÉKEMET IS!
ELEKTROMOS TERMÉKEIMET HASZNÁLATBA VÉTEL ELŐTT SZAKEMBERREL ÁTVIZSGÁLTATNI AJÁNLOTT BIZTONSÁGI OKOKBÓL.
AZ ADÁS-VÉTEL LEBONYOLÍTÁSÁRA EGY HÉT ÁLL A RENDELKEZÉSÉRE!
A PÉNZ MEGÉRKEZTE UTÁN, AZNAP, VAGY MÁSNAP POSTÁZOM A TERMÉKET.
A FOTÓN LÁTHATÓ, ÉS A LEÍRÁSBAN LEÍRT ÁLLAPOTBAN VÁSÁROLTA MEG A TERMÉKET.
HA A LEÍRÁS ÉS A FOTÓK INFORMÁCIÓI NEM ELEGEK ÖN SZÁMÁRA, NYUGODTAN KÉRDEZZEN, MINTHOGY UTÓLAG CSALÓDÁS ÉRJE.
VÁSÁRLÁS UTÁN A KAPCSOLAT TARTÁST E-MAILBEN KÉREM, MERT AZ VITÁS ESETEKBEN ELLENŐRIZHETŐ.
A SZÁLLÍTÁS POSTÁN - A MINDENKORI POSTAI DÍJSZABÁSNAK MEGFELELŐ ÁRON - VAGY FUTÁRSZOLGÁLATTAL OLCSÓN MEGOLDHATÓ AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN. A FUTÁRSZOLGÁLAT DÍJÁT PONTOSAN A
CÉLÁLLOMÁS ISMERETÉBEN TUDOM MEGKÉRDEZNI!
TERMÉKEIMET KÉSZPÉNZFIZETÉSI SZÁMLÁVAL ADOM EL!
AZ ELSŐ LICIT ÉRKEZÉSE UTÁN AZ AUKCIÓT LEZÁROM, VAGY KÍVÁNSÁGÁRA VILLÁMÁRRA TESZEM!
A LEÍRÁS ÉS A FOTÓK HITELESSÉGÉÉRT TARTOZOM GARANCIÁVAL!
A FOTÓN LÁTHATÓ ÉS A LEÍRÁSBAN SZEREPLŐ TERMÉKET VÁSÁROLTA MEG, A LÁTHATÓ ÉS LEÍRT ÁLLAPOTBAN.
GONDOS CSOMAGOLÁSUNK UTÁN A SZÁLLÍTÁS A SZÁLLÍTÓ POSTA, VAGY FUTÁR FELELŐSSÉGE.
Jelenlegi ára: 5 678 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 14:32 .

Csillagok között DVD - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Új DVD eredeti bontatlan csomagolásban.
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 13:21 .
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 13:21 .
3NAPOS!!! Samsung SM-G988B/DS Galaxy S20 Ultra 5G Dual Sim 128GB 12GB RAM Fekete - Jelenlegi ára: 287 000 Ft
3NAPOS!!!
Samsung SM-G988B/DS Galaxy S20 Ultra 5G Dual Sim 128GB 12GB RAM Fekete 36 HÓNAP GYÁRTÓI GARANCIÁVAL
( 2021. 02. 08. -i EURONICS vásárlás )
újszerű, hibátlan, MAKULÁTLAN állapotban, gyárilag fóliázott kijelzővel és hátlappal, kártyafüggetlenül, magyar nyelvű 11. 0-ás android menüvel, gyári tartozékaival, papírjaival, dobozában.
Átvehtető személyesen Bp-en vagy utánvéttel is.
TERMÉK PARAMÉTEREK:
Kialakítás
Érintőképernyős
SIM kártya típusa
nano-SIM
Műszaki jellemzők
Processzor típusa
SoC/CPU: Samsung Exynos 990
GPU: Mali-G77 MP11
Processzormagok száma
8 magos
Processzor sebessége
2. 73 GHz
RAM
12 GB
Belső memória mérete
128 GB
Memória bővíthető
Igen
Memóriakártya típusa
microSD (max. 1 TB)
Szoftver
Operációs rendszer
Android
Kijelző
Kijelzők száma
1
Kijelző mérete
6. 9"
Kijelző felbontása
3200 x 1440 pixel
Kijelző típusa
Kapacitív Dynamic AMOLED
3D kijelző
Nem
Képfrissítési frekvencia
120 Hz
Egyéb kijelző tulajdonságok
16 millió színárnyalat
Kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasó
120 Hz képfrissítési frekvencia
240 Hz érintés letapogatási frekvencia
Kamera
Fényképező
Van
3D kamera
Nem
Előlapi kamera
Van
Előlapi kamera felbontása
40 MPx
Hátlapi kamerák száma
4
Első hátlapi kamera felbontása
108 MPx
Második hátlapi kamera felbontása
48 MPx
Harmadik hátlapi kamera felbontása
12 MPx
Negyedik hátlapi kamera felbontása
0. 3 MPx
Autofókusz
Van
Beépített vaku
Van
Retina szkenner
Nincs
LiDAR szkenner
Nincs
ToF szenzor
Van
Videofelvétel
Van
Maximális video felbontás
7680 x 4320 @ 24 fps
Multimédia
MP3 lejátszó
Van
FM rádió
Nincs
Video lejátszás
Van
Internet böngésző
Van
Játék
Van
Kommunikációs csatornák
Adatátvitel
Wi-Fi
Wi-Fi Direct
NFC támogatás
Bluetooth
Csatlakozók
USB Type-C
Hálózati kapcsolatok
GSM
GPRS kapcsolat
EDGE kapcsolat
UMTS (3G)
WCDMA
HSDPA
HSUPA
LTE támogatás (4G)
5G támogatás
Navigáció
GPS
GLONASS
Beidou (BDS)
Galileo
Szenzorok
Ujjlenyomat-olvasó
Gyorsulásmérő
Giroszkóp
Közelségérzékelő
Iránytű
Barométer
Akkumulátor
Akkumulátor típusa
Li-Ion
Akkumulátor kapacitás
5000 mAh
Vezeték nélküli töltés
Van
Vezeték nélküli töltési teljesítmény
15 W
Üzenetküldés
MMS
Van
Van
Méretek
Hosszúság
166. 9 mm
Szélesség
76 mm
Vastagság
8. 8 mm
Tömeg
222 g
Funkciók
Dual SIM
Igen
Tripla sim
Nem
Cseppálló
Igen
Vízálló
Igen
Porálló
Igen
Ütésálló
Nem
MP3/WMA/AAC csengőhang
Igen
Diktafon
Van
Naptár
Van
Ébresztő
Van
Számológép
Van
Kihangosítás
Van
Hardware Modem
Van
A termék leütését követően kérem, hogy a vásárló legkésőbb 24 órán belül vegye fel velem a kapcsolatot és maximum 72 órán belül történjen meg a fizetés is ellenkező esetben negatívval értékelem. Kivéve ha vásárló előre jelzi a későbbi fizetési szándékát amiről előzetesen egyeztettünk. Az ezzel kapcsolatos egyéb kifogásokat és reklamációkat nem tudom kezelni.
Fizetés csak készpénzben ill. futárszolgálattal történő átvétel esetén utánvéttel a termék leütését követően max 4 napon belül!
Futárszolgálat díja az ország egész területén belül:
3000ft ( értékbiztosítva )
Csere, beszámítás érdekelhet de csak is és kizárólag személyesen történhet!
A megjelent kép csak illusztráció!!!
FIGYELEM!
A terméket máshol is hirdetem ezért kérem mielőtt licitálsz rá előtte érdeklődj, hogy megvan-e még.
Ha leütötted egy termékemet azzal elfogadtad a vásárlásra vonatkozó feltételeimet tehát kérlek ezek figyelembe vételével licitálj!
Jelenlegi ára: 287 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 12:02 .
2021. február 24., szerda
Where The Wild Things Are The Videogame Nintendo Wii eredeti játék - Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Eladó a képen látható Where The Wild Things Are The Videogame Nintendo Wii játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Cikk: 2756
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 10:53 .

Aranyozott zepteres karkötő - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
22k -al futtatott nemes acél karkötő. Akciós áron eladó!
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 09:38 .
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 09:38 .
morsehüvely -csökkentő M3/M2 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Morsehüvely M3/M2-re csökkentő
Nézze meg a képeket!!!
SZÁMLÁSAN, FIX ÁRON, ALKU NÉLKÜL ÁRUSÍTOK!!!
NÉZZEN SZÉT A GALÉRIÁBAN IS!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 08:21 .
Nézze meg a képeket!!!
SZÁMLÁSAN, FIX ÁRON, ALKU NÉLKÜL ÁRUSÍTOK!!!
NÉZZEN SZÉT A GALÉRIÁBAN IS!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 08:21 .
925-ös sterling ezüst ékszerkellék: köztes/gyöngy/díszitőelem EKÖ 25-3 - Jelenlegi ára: 480 Ft
925-ös valódi ezüst
(bevizsgált)
köztes / gyöngy / díszitőelem .
4 db / csomag
Az ezüst valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 07:08 .
Wood - Mandala_4_Fa - falióra 30 x 30 cm - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Wood - Mandala_4_Fa - falióra 30 x 30 cm BH69169
Az eredeti BYHOME DESIGN modern faldekoráció, mely garantáltan magára vonja a figyelmet!
Alapanyaga: nyír rétegelt lemez
Vastagsága: 4 mm
Színe: nyír
A rétegelt lemezek 1-3 mm vastag falemezek több rétegben történő összeragasztásával és préselésével készülnek, nagyon esztétikus, minden stílusú otthon dísze lehet.
A termék 100% -ban ByHome termék, a tervezéstől a kivitelezés minden pontja itt készül nálunk.
Méret karton csomagolásban: 32 x 32 x 5 cm.
Alakzat részei:
Óra: óra főrész 8, 5 cm átmérőjű
óramutató : 6, 7 cm fém
percmutató : 10 cm fém
másodperc mutató 9 cm fém
Óra szerkezet : AYPAS gyártmány, 1 db elemmel működik
Un. csendes járású óramű!
Felszerelés:
Az óra szerkezetet tegyük fel a falra a szerkezet hátulján egy akasztó található, mely segítségével az óra egy kicsi szeggel a falra rögzíthető.
A termék az elemet nem tartalmazza!
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 05:50 .

Dísztárcsa 15" Radical Pro garnitúra ÚJ! - Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Jó minőségű után gyártott 15"-os dísztárcsa
garnitúra (4 db).
Fantázia neve: Radical Pro
Színe : ezüst
ÚJ!!! Bontatlan, eredeti csomagolásban.
Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 04:32 .
garnitúra (4 db).
Fantázia neve: Radical Pro
Színe : ezüst
ÚJ!!! Bontatlan, eredeti csomagolásban.
Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 04:32 .
ALFA ROMEO 166 Főfékhenger 9359/158 - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
ALFA ROMEO 166 0000 (1998-2007) 2000 cm3 Benzin 4 ajtós
Főfékhenger eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: AR34103
Kivitel: lépcsőshátú
Szín: bordó
Klíma: Automata
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 4
Megjegyzés:
Klíma: Automata, ABS nincs
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 03:21 .

Academy of Champions Football Nintendo Wii eredeti játék Nintendo Wii konzol game - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Eladó a képen látható
Academy of Champions Football Nintendo Wii
játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 02:02 .

Spartan Roller Ball kar-, alkar-, csukló- és kézerősítő - Jelenlegi ára: 990 Ft
A Rollerball egy olyan szerkezet, mely erősíti az alkar- és a kar izmait. A giroszkóp elvén működik és ha magas fordulatszámot ér el, akár 15 kg súlynak is megfelelhet. Különösen ajánlott erősítésre, de rehabilitációs és terapeuta célokra is tökéletes. Lényegében új, kipróbálva volt.
Nézd meg a képeket!
Postázom is, erről bővebben a "Szállítási feltételek" fül alatt olvashatsz!
A kapcsolatfelvétel után egyeztetjük a szállítási és fizetési módot. Ahogy a kedves vevő kéri, én úgy fogom postázni a Terméket, előreutalás után.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-25 00:50 .

SN74123 IC integrált áramkör - Jelenlegi ára: 500 Ft
lásd kép..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 23:38 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 23:38 .
YAMAHA A5000 Professional Sampler jó állapotban , eredeti gyári hangmintákkal - Jelenlegi ára: 130 000 Ft
(Mielött megvennéd érdeklödj meg van e még! )
32 csatorna, 32part multitimbral (igen, nem ugy mint a manapság béna samplerek)
6(!! ) routolható FX processzor 96 féle stúdióminőségű effektel
Hangmintákhoz egyenként lehet routolni az fx processzorokat! (szoval nem csak csatornánként vagy bankonként)
10GB HDD
128mb RAM
4 individual ports
5 midi catlakozo (2 in, 2 thru, 1 out)
A front panel gombok vezérelhetőek MIDI utasitásokkal, van hozzá egy remote controllet számitogépre.
SCSI csatlakozo (ezen keresztül adapterrel köthetö számitogépre is)
SCSI cd iró
Jelenlegi ára: 130 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 22:21 .

Táblaműszer - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Próbálva nem volt. Képek alapján eladó. Mérete 12X10 cm.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 21:08 .
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 21:08 .
Opál tincsek- női portré, modern akril festmény. - Jelenlegi ára: 65 000 Ft
Opál tincsek, női portré - modern akrill festmény,
egyenesen a művésztől.
Művész neve: Katona Anikó képzőművész
Mérete: 40x60cm, akril, vászon
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Fizetés előre utalással vagy a helyszínen.
Jelenlegi ára: 65 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 19:47 .
GARDRÓBVÁSÁR/ ANN SUMMERS UK - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
SOK-SOK ÚJ RUHA KERÜLT / KERÜL FOLYAMATOSAN FELTÖLTÉSRE!
márkás cuccok: ruhák, overallok, felsők, ingek, topok, fehérneműk, fürdőruhák, alkalmi ruhák, kabátok, dzsekik, blézerek, kosztümök, hosszú és rövid nadrágok, farmersortok, szoknyák, tunikák, cipők, szandálok, férfiruhák, kiegészítők, használati tárgyak, egyebek…
Rengeteg 1 Ft-os aukció is…
AN EXCLUSIVE DESIGN BY ANN SUMMERS
MADE IN UK
UK 12/14
EUR 38/40
ÚJ
80% POLYESTER-14% NYLON- 6% ELASTANE
NAGYON KLASSZ
FINOM ANYAGÚ ÉS KIDOLGOZÁSÚ
CSIPKEBETÉTES
SPAGETTIPÁNTOS
ALUL FÉMKAPCSOKKAL NYÍLÓ/ZÁRÓDÓ
BODY/HÁLÓRUHA
MELL: 42-5 CM-ig
DERÉK: 40-46 CM-ig
CSÍPŐ: 48-54 CM-ig
HOSSZ PÁNTTAL: 66-67 CM
MAGASSÁGA: kb. 28 CMSOK-SOK ÚJ RUHA KERÜLT / KERÜL FOLYAMATOSAN FELTÖLTÉSRE!

Kedves Látogató, köszönöm az érdeklődést!
Ha van időd, nézelődj az oldalamon (újak kedvéért: az eladó további termékei gombra kattints) szép, olcsó és minőségi ruhák!
Folyamatosan töltök fel ruhákat és egyebeket, érdemes sűrűn benézni. Helyhiány miatt nagyon kedvező áron árusítom ki a dolgokat.
Rengeteg 1Ft-os, nagyon szép állapotú, néha egészen új cuccot is találsz! Az alacsony ár nem tükrözi a minőséget, a cél, hogy fogyjon…
Ha bármilyen kérdésed van, írj nyugodtan! Pl. Ha nem vagy biztos a méretben, kérdezz nyugodtan, mindent pontosan lemérek!
Cserére nincs lehetőség!
Nézz szét nálam, spórolj a postaköltségen!
Egy csomagár = több termék (Az MPL Vaterafutárral küldött csomagba sok minden belefér 2 kg-ig! )
Ha érdekel még valamelyik termékem, akkor várom az ajánlatodat, biztosan meg tudunk egyezni!
Köszönöm szépen a látogatást és sikeres licitálást!
INFO:
Kérlek jelentkezz, és minél előbb rendezzük az átutalást/átvételt!
Az automatikus üzenetben megkapod a bankszámlaszámomat, amelyre tudsz utalni.
A termék postaköltsége a szállítási és fizetési feltételek fül alatt megtalálható.
Minden kedves vásárlótól kérek szépen egy pontos postázási címet, valamint az utalásnál egy felhasználónevet feltüntetni.
Az adás-vétel rendezésére 7 naptári nap áll rendelkezésedre, ha valamilyen oknál fogva mégsem tudod ezen idő alatt rendezni, kérlek, hogy időben jelezd felém, egyéni kérés esetén (több termékre licitáláskor) egyénileg meghatározott termék-összevárási idő szóba jöhet.
Ha bármi kérdés van, azt a Kérdések az eladóhoz fülre kattintva felteheted.
Licitet nem törlök, kérlek előtte gondold át…
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 18:44 .

DENIM &Star sötétkék farmer nadrág, dereka gombos állítható, 116 - Jelenlegi ára: 999 Ft
DENIM &Star sötétkék farmer nadrág, dereka gombos állítható, 116 méretben. Jó állapotú, mint a képeken. Méreteket kérésre szívesen mérek.
Posta, foxpost megoldható.
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 17:21 .
Posta, foxpost megoldható.
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 17:21 .
Ezüst fülbevaló1.3 - Jelenlegi ára: 990 Ft
Használt, 925-ös finomságú, magyar fémjeles, női ezüst karkötő eladó. Az ékszer 5, 5 gramm, 18 cm, 7 mm széles, szép, mutatós darab.
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 16:08 .
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 16:08 .
Davidoff - Cool Water (40ml) Szett - EDT - Jelenlegi ára: 7 898 Ft
Személyes átvétel minden nap
Díjmentes szállítás 20. 000 Ft felett
Megbízható bolt
A Davidoff 1988-ban indította hódító útjára egyik legnépszerűbb illatát, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. A Cool Water fejjegyei a menta és más zöld árnyalatok; levendula, koriander és a rozmaring. A szív illatokat muskátli, narancsvirágolaj, jázmin és szantálfa adják. Az alap cédrusfa, pézsma, ámbra és dohány keveréke.
Az illatot Pierre Bourdon tervezte.
Zino Davidoff egy ukrán származású dohánykereskedő fia volt. Szülei a politikai helyzet miatt 1911-ben Genfbe költöztek, itt nyitottak dohányboltot 1912-ben, ami azonban kevéssé lett sikeres. Zino, hogy a családi üzletet ? felturbózza?, tanulmányai végeztével 1924-ben Kubába utazott, hogy hírnevet szerezzen magának és a családjának. 2 évet dolgozott dohányültetvényeken, megismerkedett a kubai szivarral, majd amikor 1930-ban visszatért Svájcba, átvette szüleitől a bolt vezetését, és sikeres üzletet csinált belőle. 1970-ben aztán eladta a céget a Max Oettiger Holdingnak, majd a vájci nagykövetségben vállalt munkát egészen haláláig, 1994-ig.
Az első Davidoff parfüm , A Davidoff 1984-ben született, és megtestesíti a márka filozófiáját, mely nagyon egyszerű: "jó élet" .
1996-ban debütált parfümje, a Cool Water továbbra is az egyik legnagyobb számban eladott férfi parfüm.
Jelenlegi ára: 7 898 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 14:50 .
Tatramat 125l bojler - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Eladó használt, de jó állapotban lévő 125l-es tatramat villanybojler. Szállításban nem tudunk segíteni.
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 13:44 .
Ali Sparkes - Légybeijedve (C.S.A.T.T. 2.) - Jelenlegi ára: 490 Ft
A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel!
Danny és Josh elülső kertjéből valami igazán értékeset loptak el. Ahhoz, hogy elkapják a tolvajt, a fiúknak álcát kell ölteniük. Bolonda Bagatell, a szomszédban lakó őrült tudós talán egy kissé túlságosan is lelkesen segít a megfelelő álca megtalálásában (naná, mert így kipróbálhatja az egyik új CSATT-permetét). A fiúknak hamarosan hat lába és óriási, minden irányba látó összetett szeme nő, és kezdenek túlzott érdeklődést tanúsítani a kutyakaki iránt.
Ám ahhoz, hogy a fiúk leleplezhessék a tolvajt, mindenekelőtt a légycsapót kell elkerülniük...
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 12:32 .

2021. február 23., kedd
Karra csatolható telefontok-iPhone 6 plus,Note 2/3 - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Kartok / karra csatolható telefontok / vízálló
- Samsung Note 2/3,
iPhone 6 plus, LG, HTC
Az igazi sportolókra szabva!
Ugye te sem szereted ha például futás vagy kerékpározás közben húzza a mobil a zsebed? ... de mégis jó, ha a teló nálad van, mert a zene arról dübörög és az adja az energiát, nem mellékesen el is tudnak érni, ha nagy szükség van rád.
Megtaláltuk az ideális megoldást, hogy ne kelljen ezekkel a dolgokkal foglalkozni, és maximálisan a sportra tudj koncentrálni.
A kartok egyszerűen rögzíthető a felkarra, vagy akár az alkarra, így nem fog akadályozni sportolás közben. Teljes mértékben vízálló, így ha elkap egy nyári zápor nem kell attól tartanod, hogy tönkremegy a telefonod.
Külön rekesz van egy kulcs tárolására is, így nem kell azt sem a lábtörlő alá rejtened.
Tulajdonságok:
Egyszerű, könnyű rögzítés
1 db telefon és 1 db kulcs tárolására alkalmas
Vízálló
Minden kar-méretre!
Giga méret:
- Bele helyezhető készülék max mérete: 8, 5 x 16, 0 cm
- Kompatibilis pl. Samsung Note 2, 3, iPhone 6 plus, LG, Alcatel, HTC és más telefonokkal, kb. 5-5, 7 colos kijelzőig
- Több színben választható a készlet erejéig!
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
1 990 Ft
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 11:02 .
Tusfürdők - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Végkiárusítás
4 féle illatban tusfürdők olcsón
A gyümölcs jelzés a tetején látható.
Minden terméket postázok vagy Szekszárdon átvehető
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 09:53 .
4 féle illatban tusfürdők olcsón
A gyümölcs jelzés a tetején látható.
Minden terméket postázok vagy Szekszárdon átvehető
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 09:53 .
Szürke acél munkapad 120 x 60 x 85 cm - Jelenlegi ára: 52 208 Ft
Szín:
Szürke
Csomagok száma:
1
Ez a strapabíró munkapad bőséges tárolóhelyet biztosít; teherbírása 300 kg. Elengedhetetlen kiegészítője lesz műhelyének vagy garázsának. A nagy és masszív asztallap stabil platformot biztosít minden javítási munkához. A munkapad 2 nagy polcán kényelmesen tárolhat fúrókat, kábeldobokat, köszörűket és egyéb eszközöket. Ráadásul a lábak magassága állítható; a munkapadot oda teheti, ahol épp szüksége van rá, hiszen egyenes és egyenetlen talajon is stabilan áll. Ez a munkaasztal prémium minőségű acélból és forgácslapból készült, így rendkívül strapabíró, tartós és könnyen tisztítható. Összeszerelése egyszerű. A munkapad óriási segítséget jelent szereléshez vagy barkácsoláshoz! Színe: szürkeAnyaga: acél, forgácslap, ötvözetMérete: 120 x 60 x 85 cm (Ho x Szé x Ma)Asztallap vastagsága: 3 cmMaximális terhelhetőség: 300 kg2 polccalFahatású erezettel díszített asztallapAlsó polc állítható magassága: 25 - 35 cmFelső állítható magasság: 55 - 65 cmÖsszeszerelést igényel: igenFIGYELEM: A dőlés megakadályozása érdekében a mellékelt tartóelem segítségével rögzíteni kell a falhoz. Itt további részleteket találhat arról, hogyan akadályozza meg a bútorok felborulását
https: //www. vidaxl. hu/media/wysiwyg/documents/prevent_tipping_over/HU. pdf
Jelenlegi ára: 52 208 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 08:44 .
Gyerek lapos szánkó / csúszka szürke (5.) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Gyerek lapos szánkó / csúszka szürke (5. )
használt, hátulja karcos,
mérete: 60*59 cm,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 07:21 .

Új, címkés S-M-es, terepmintás Fishbone- New Yorker halásznadrág - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Új, címkés vagány halásznadrág a New Yorkerből.
Beírt mérete M.
Hossza 52 cm, db max 44 cm, szűkíthető... csb 51 cm.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 06:08 .
Beírt mérete M.
Hossza 52 cm, db max 44 cm, szűkíthető... csb 51 cm.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 06:08 .
Samsung Galaxy A6 2018 Blue Star edzett üvegfólia - Jelenlegi ára: 2 090 Ft
9H keménységű Blue Star edzett üvegfólia. Mindössze 0. 3 mm-es vastagságának köszönhetően szinte teljesen észrevehetetlen marad a kijelzőn, valamint megőrzi a kijelző érzékenységének 100%-át. Az üvegfólia hatékony védelmet nyújt a kijelzőnek karcolásokkal és egyéb sérülésekkel szemben. Olajtaszító bevonata megakadályozzal a kijelző maszatolódását és az ujjlenyomatok felgyülemlését, így biztosítja a mindig tiszta kijelzőt. A csomag tartalmaz minden, az üvegfólia felhelyezéséhez szükséges eszközt. Felhelyezés után az üveg felülete hozzásimul a kijelzőhöz, és a légbuborékok eltűnnek. Ragasztó nélküli kialakítása megőrzi a kijelző tökéletes átlátszóságát és nem hagy nyomot levétele után. A fólia lekerekített szélei garantálják a kijelző biztonságát, akkor is, ha az a sarkára esik. Tulajdonságok: Ragasztó: teljes felületen Vastagság: 0. 3 mm Anyag: Edzett üveg Megjelenés: a színes elemek az adott készülékéhez illeszkednek A csomag tartalma: - üvegfólia - zsírtalanítő törlő - szövet légbuborékok eltávolításához - elhelyezést segítő matricák
Jelenlegi ára: 2 090 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 04:53 .
Jelenlegi ára: 2 090 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 04:53 .
Világosító Szérum Semi di Lino Alfaparf Milano (45 ml) MOST 21711 HELYETT 8199 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 8 199 Ft
Szeretnél jobb megjelenésű lenni, és kihangsúlyoznád szépségedet? Akkor a Világosító Szérum Semi di Lino Alfaparf Milano (45 ml) segíteni fog céljaid elérésében! Élvezd ki a Alfaparf Milano termékek és a többi 100%-ban eredeti hajápolási eszközeink előnyeit.
Nem: HölgyKapacitás: 45 ml
Jelenlegi ára: 8 199 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 03:47 .
Nem: HölgyKapacitás: 45 ml
Jelenlegi ára: 8 199 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 03:47 .
50000 lire 1992 F - Jelenlegi ára: 3 150 Ft
TISZTELT GYŰJTŐTÁRSAK! A Numis Numismatics köszönti online aukcióján! SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE BUDAPESTI IRODÁNKBAN, A FLÓRIÁN TÉRNÉL LEHETSÉGES 9-19 ÓRA KÖZÖTT, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, ILLETVE VIDÉKI ÉRMEBÖRZÉKEN. A TERMÉK ÁTVÉTELÉRE LEGKORÁBBAN A LEÜTÉS MÁSNAPJÁN VAN LEHETŐSÉG. POSTAKÖLTSÉG A Magyar Posta díjszabása szerint:
- Ajánlott levél 600Ft - Amennyiben banki pénztári befizetést választ a postaköltség 900Ft. Kérem ezt figyelembe venni, és tiszteletben tartani! - 500 Ft vételár alatti vásárlásnál sima levélként is kérhető a postázás, de csak előre értékeléssel, az elveszett küldeményekért ugyanis felelősséget nem vállalunk és a Posta sem, a levél elvesztése végett csak akkor adunk kártérítést, ha a postától megkaptuk a kártérítési díjat, és csak annak a megítélt összegét tudjuk visszaadni. - Több tételt vásárlóktól természetesen csak EGY postaköltséget kérünk. - KÜLFÖLDRE IS POSTÁZUNK! /SHIPPING WORLDWIDE
A megnyert tételek átvételére az aukció lezárásától számított 10 nap áll rendelkezésre. Tételek összevárására van lehetőség előre egyeztetés után. UNC, aUNC, vagy EF bankjegyeknél a sorszám változhat, de minden esetben egyezik a katalógusszám! (aláírás, sorszám típusa, stb. )
TARTÁSFOKOK PP : Proof Bu: selyemfényű UNC: Uncirculated: verdefényes / bankfriss Forgalomban sohasem volt, gyűrődés, hajtás, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy, ahogy a nyomdából kikerül. Érméknél karc, peremhiba és kopásmentes. aUNC: about Uncirculated: közel verdefényes / hajtatlan Alig észrevehető gyűrődéssel jellegzetes újszerűségét elvesztett, gyakorlatilag forgalomban sohasem volt, HAJTÁS NÉLKÜLI, komolyabb szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél apró karcok kis peremhiba. EF+, EF: Extra fine: kiváló Esetleg észrevehetően gyűrött, 1-szer, maximum 3-szor hajtott, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél enyhe, szabad szemmel látható karcolásokkal, a legkiemelkedőbb felületek kopásával. VF: Very fine: nagyon szép Ez esetleg észrevehetően gyűrött, több, mint három helyen hajtott, a szennyeződés csekély jeleit mutató, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél a használat több jelével, szabad szemmel látható karcolásokkal, nagyobb kopott felületekkel. F: Fine: szép A forgalom fokozottabb jeleit mutató, erősebben gyűrött és szennyezett, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. VG: Very Good: nagyon jó Hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amelyen legfeljebb 4 centiméteres szakadás van. Érméknél igencsak használt, amely a sok használat jeleit mutatja, nagyon sok szabad szemmel is jól látható karcolássokkal rendelkezhet és nagymértékű koszt viselhet magán. +: better than? : jobb mint -: worse than? : gyengébb mint SIKERES LICITÁLÁST KÍVÁNUNK MINDENKINEK!!
Jelenlegi ára: 3 150 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 02:32 .

MODERN JAZZ QUARTET CD JAPÁN! - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Modern Jazz Quartet - Django 1956 CD
Jazz Cool, Hard Bop, Third Stream
Új, bontatlan
kiadás: Riverside UCCO-99010 2015 Made in Japan
a termék átvétele megbeszélés szerint (posta, foxpost, személyes)
a személyes átvétel ingyenes, a többi tarifa szerint
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 05:47 .
akt sőrnyitő-rézből - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
régi szép darab, kérem nealkudozzon mert nem válaszolok rá, köszönöm!
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 00:02 .
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-02-24 00:02 .
Suzuki Splash bal felső B-oszlop burkolat 2008-2014 - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Bontott, gyári alkatrész. Világosszürke kivitel.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 22:47 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 22:47 .
Masszázságy fémlábakon műbőr borítással - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható masszív, jó állapotú masszázságy, fém lábakkal és fém tartószerkezettel. A
műbőr néhány helyen viseletet, de a használatát nem befolyásolja.
budapesten a 10. kerületben tudom átadni.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 21:32 .
műbőr néhány helyen viseletet, de a használatát nem befolyásolja.
budapesten a 10. kerületben tudom átadni.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 21:32 .
Testem tetőtől talpig - tudomány mókásan - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Eladó egy ismeretterjesztő könyv, amely az emberi testről ad részletes tájékoztatást mókás formában.
Kérdések és válaszok, interaktív feladatok gyűjteménye.
Kokóval és barátaival csodálatos és izgalmas utazásra indulhattok testedben, a fejed búbjától egészen a lábujjadig.
Az út során megismerheted dolgos agyad, lüktető szíved és csontvázad működését; tesztelheted az emlékezeted, kísérletezhetsz és az izgalmas feladatok során minden testeddel kapcsolatos kérdésedre megtalálhatod a választ.
A Testem tetőtől talpig című könyv hasznos, interaktív kötet kisebb gyerekek számára.
64 oldal, mérete: 32, 5 x 24 cm.
Személyes átvétellel vagy postázva is.
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 19:50 .

LIVERPOOL FC SÖRBONTÓS FÉM KULCSTARTÓ - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
LIVERPOOL FC SÖRBONTÓS FÉM KULCSTARTÓ
MINT A KÉPEN!
Igazán egyedi ajándék!!
Méret: 70 x 40 x 15mm
A kép méret: 54x21mm
Anyaga:
Fém.
A kép felülete fényes, nem kopik le.
A kulcstartó hátulja fényes, domború, nem lehet képet tenni rá, a két oldalas kulcstartó 2. 000. -, megtalálható termékeink között!
Fizetési lehetőségek:
- átutalás
- utánvétel
- rózsaszín csekk (ha nem tudsz utalni)
- postán borítékban (ha nem tudsz utalni)
Postaköltség már 200 forinttól!!
Nézze meg további ajándéktárgyainkat is!
Több termék vásárlásánál csak egy postaköltség van!!
20. 000 forint fölötti vásárlásnál ingyenes postaköltség, kivéve az utánvételes rendelést!
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 18:53 .

YELLOW CAB 31-es BAKKANCS,VADONAT ÚJ - Jelenlegi ára: 999 Ft
LICITÁLÁS ELŐTT:
-KÉRLEK MEGGONDOLATLANUL NE LICITÁLJ!
-MINDEN ESETBEN OLVASD EL EZT A PÁR SORT A KÉSÖBBI FÉLREÉRTÉSEK ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN!
AUKCIÓ LEZÁRTÁT KÖVETŐEN:
- MAILBAN KÜLDÖM AZ UTALÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOKAT.
-MINDENKÉPPEN JELENTKEZZ, HA GYŰJTÖGETSZ AKKOR IS.
-HA NEM KAPSZ VÁLASZT, AZ E-MAILOD NEM ÉRKEZETT MEG EZÉRT, EGY TERMÉKLAPON KERESZTÜL PRÓBÁLD MEG!
-POSTAKÖLTSÉG CSÖKKENTÉSE CÉLJÁBÓL, GYŰJTÖGETÉSRE KORLÁTLAN IDEIG VAN MÓD, AZONBAN A VÉTELÁRAT AZ AUKCIÓ BEFEJEZÉSÉT KÖVETŐ 5 MUNKANAPON BELÜL KÉREM UTALNI.
EZUTÁN BÁRMEDDIG TÁROLOM. ÉS AZ ÁLTALAD UTOLSÓNAK MEGJELÖLT TERMÉKKEL POSTÁZOM.
KÉREM SZÉPEN CSAK OLYAN LICITÁLJON, AKIVEL 5 NAPON BELÜL RENDEZNI TUDOM AZ ADÁS-VÉTELT
KÉREM A REGISZTRÁLATLAN, VAGY A O-ÁS FELHASZNÁLOKAT, CSAK AKKOR ÜSSÉK LE , HA KI IS AKARJÁK FIZETNI, HA VALAMIT NEM ÉRTENEK, INKÁBB KÉRDEZZENEK
UTÁNVÉTES CSOMAG KÜLDÉS NINCS
KÖSZÖNÖM A MEGÉRTÉST
-------------------------------------------------------------------------------
31-es Yellow Cab bakkancs, felsőrésze bivaly, és borjúbőr, és velúrbőr felhasználásával készül. A talp varrott. Tartós, strapabíró fazon. Utcai viseletre ajánlott. Tradicionális Yellow Cab fazon!
BHT: 19CM
TELJESEN ÚJ, DOBOZ NÉLKÜLI TERMÉK
10 FÉLE YELLOW CAB CIPŐ, BAKKANCS, CSIZMA SZEREPEL A KINÁLATOMBA ÉRDEMES MEGNÉZNI MERT AZ ÁRA TÖREDÉKÉÉRT JUTHATSZ HOZZÁ
MPL POSTAPONTRA: 1525FT
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 17:44 .
ProCuero(Guatemala),valódi bőr-szőr,különleges,igényes,hatalmas,pakolós válltáska,utazótáska,táska - Jelenlegi ára: 24 9
Pro Cuero (Made in Guatemala)
Valódi bőr-szőr
Különleges, kényelmes, egyedi, hatalmas, pakolós válltáska, utazótáska. Kézben vagy vállon is hordaható.
Erős, masszív bőr+valódi szőrme
Cipzáros
Barna foltos
Egyterű, belül zseb, elől kívül zseb
Méret: 47 cm (széles) x 39 cm (magas)
Talp: 19 cm
Pánt: 88 cm
Igényes, profi darab, jó minőség. Szép kidolgozás.
Szép állapotban. Hibátlan. Minimális használat látszik a bőrön, és a bélésen van pár halvány folt. Fotóztam.
Találsz más különleges, extra, márkás és valódi bőr táskákat, cipőket, pénztárcákat is nálam.
Köszönöm!
2 DB TÁSKA VAGY CIPŐ(TÁSKA ÉS CIPŐ)VÁSÁRLÁSA ESETÉN ÁLLOM A FOXPOSTOS VAGY CSOMAGAUTOMATÁS FELADÁST!!!
Jelenlegi ára: 24 900 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 14:44 .

Digitális Fürdőszoba Mérleg Mx Onda MX-PB2362 - Jelenlegi ára: 5 144 Ft
EAN:
8413366464805
Gyártó:
Mx Onda
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Digitális Fürdőszoba Mérleg Mx Onda MX-PB2362 és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Anyag: KristályKépernyő: LCDMax. súly: 180 kgTulajdonságok: Automatikus leállásElemmel működik: 2 x AAAMéretei kb.: 28 x 28 x 2, 2 cm
Jelenlegi ára: 5 144 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 14:50 .
Duracell akku Pentax típ. D-Li68 (Prémium termék) - Jelenlegi ára: 5 590 Ft
Duracell akku Pentax típ. D-Li68 (Prémium termék)
Feszültség: 3, 7V
Teljesítmény: 770mAh/2, 8Wh
Típus: Li-Ion
Szín: fekete
Méret: 40, 00mm x 35, 00mm x 6, 00mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 70. PEN. 999. 29
Jelenlegi ára: 5 590 Ft
Az aukció vége: 2021-02-23 14:02 .

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)